by

A dobogóért harcol a Debrecen és a Paks

2015. April 18. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Könyves Norbert
Hét fordulóval a magyar labdarúgó-bajnokság zárása előtt a Videoton csapata 11 pontos előnnyel áll az élen, a második és a harmadik helyért azonban a 47 pontos Ferencváros, az MTK (46), a Debrecen (42) és a Paks (40) nagy csatát vívhat még.

Az OTP Bank Liga hétvégi, 24. fordulójában utóbbi két együttes egymással harcol és amennyiben a címvédő hazai pályán meg tudja szerezni a három pontot, úgy leszakíthatja a Tolna megyei riválist.

A Debrecen nem panaszkodhat a hazai mérlegére, hét győzelem és három döntetlen mellett mindössze egyszer kapott ki: tavaly szeptember 13-án a Pécstől 2-0-ra. A Paks ellen lenne is miért visszavágnia, hiszen ugyancsak szeptemberben, idegenben 2-1-re kikapott tőle, akkor Báló Tamás a 92. percben szerezte a győztes gólt.

“Úgy gondolom, hogy a diósgyőri után képesek lehetünk egy újabb bravúrra. Ha mi a saját játékunkat játszunk, akkor esélyesek vagyunk egy újabb szép eredményre” – nyilatkozta a paksiak csapatkapitánya.

Csertői Aurél vezetőedző szerint egyértelmű, hogy a Debrecen a meccs esélyese, és csapatának győzelme hatalmas bravúr lenne “Az ellenfelünk jó játékosokkal, jó pályával rendelkezik, és jó formában is van. Nekünk az a célunk, hogy ezt a mérkőzést számukra a lehető legnehezebbé tegyük. Ehhez, mint eddig mindig, most is teljes koncentrációra lesz szükség. Bízom a fiúkban és a jó eredményben” – nyilatkozta.

Kollégája, Kondás Elemér rangadónak tekint az összecsapásra. “Biztos vagyok benne, hogy a paksiak megszervezik majd a védekezésüket, de a kontráikhoz is megvannak a gyors és kreatív játékosaik. De mi bárhol játszunk, mindig esélyesek vagyunk a győzelemre. Szombaton be kell gyűjtenünk a nagyon fontos három pontot” – nyilatkozta.

A Debrecen hazai győzelmére 9/20 az odds, a döntetlenre 11/4, míg a Paks idegenbeli sikerére 9/1 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply