You are browsing the archive for UEFA EURO-2016 Archives - Page 32 of 33 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Dárdai megnevezte segítőit és kihirdette keretét

2014. September 26. Friday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Elsősorban a nemzetközi rutinnal rendelkező futballistákra akarja építeni csapatát Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

Az ideiglenesen kinevezett szakember pénteken sajtótájékoztatón mutatta be stábját: másodedzőként Szabics Imre, kapusedzőként pedig Andrusch József segíti majd a munkáját, valamint “stábtagként” helyet kapott a csapatában Nyilasi Tibor is. Utóbbinak főként az NB I-es játékosok figyelése, illetve tanácsadás lesz a feladata.

“Nem az eszemre hallgattam, hanem az ösztöneimre, ahogyan azt egész pályafutásom alatt tettem. Talán a mentalitásommal, a német énemmel tudok majd segíteni a srácokon” – nyilatkozta kinevezésével kapcsolatban a 38 éves Dárdai, aki az idén még sorra kerülő három Európa-bajnoki selejtezőn, illetve egy barátságos mérkőzésen dirigálja majd a nemzeti csapatot.

Read the rest of this entry →

by

Román-magyar – Csütörtöktől lehet jegyet venni

2014. September 24. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Csütörtök délelőtt kezdik árulni a magyar szurkolók rendelkezésére bocsátott jegyeket a Románia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja szerint az MLSZ “a lehető legtöbb jegyet kérte” a román rendezőktől, akik végül 2852 belépőt biztosítottak. Ezeket 1500 és 3000 forintért lehet megvásárolni személyesen a Ticket Express négy budapesti irodájában, illetve megrendelni interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

A magyar válogatott második Eb-selejtezője október 11-én 18 órakor kezdődik a bukaresti Nemzeti Stadionban. Azon a találkozón debütál szövetségi kapitányként Dárdai Pál.

scp \ sgr \ sag

MTI 2014. szeptember 24., szerda 13:59

by

Piturca marad a román szövetségi kapitány

2014. September 12. Friday in Egyéb, Hírek, UEFA EURO-2016

Victor Piturca marad a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – ezt maga a szakvezető jelentette be csütörtökön délután egy bukaresti sajtótájékoztatón.

Piturca azért hívta össze az újságírókat, hogy tisztázza helyzetét, miután az elmúlt napokban tárgyalásokat folytatott a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségével arról, hogy esetleg a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együtteséhez távozik.

Piturca leszögezte: a tárgyalások véget értek, és úgy döntött, folytatja a megkezdett munkáját a román válogatottal.

Megerősítette, hogy szerződése szerint 1,4 millió eurót (442 millió forintot) kell fizetnie a szövetségnek, ha 2016 novembere – vagyis szerződésének lejárta – előtt akar távozni a kapitányi posztról. Ugyanakkor elmondta, az elmúlt napokban folytatott tárgyalások során megállapodtak: csak az összeg felét, 700 ezer eurót kell kifizetnie, amennyiben a jövőben saját döntése nyomán hagyja el a válogatottat.

Közölte, a csütörtök délutáni sajtótájékoztató előtt a szaúdi csapat vezetői újból megkeresték, és Piturca szerint már hajlandók lettek volna kifizetni a szerződésbontási záradékot is helyette, de mint mondta, ő már szerdán este elhatározta, hogy a román válogatottal folytatja.

Read the rest of this entry →

by

Hollandia ellen kezdenek a csehek

2014. September 9. Tuesday in Hírek, UEFA EURO-2016

Pavel Vrba
Kedd este Prágában kezdi meg Európa-bajnoki selejtezős szereplését a holland labdarúgó-válogatott, a Guus Hiddink vezette együttes Csehország vendégeként lép pályára.

 

A világbajnoki bronzérmes együttes nem a legjobban hangolt az összecsapásra, hiszen múlt csütörtökön Bariban 2-0-ra kikapott Olaszországtól. A hazaiak az első tíz percben szerezték góljaikat Ciro Immobile és Daniele De Rossi révén, igaz a vendégek Bruno Martins Indi kiállítása miatt a 9. perctől emberhátrányban játszottak.

Read the rest of this entry →

by

Norvégia megtörné rossz sorozatát

2014. September 9. Tuesday in Hírek, UEFA EURO-2016

Per-Mathias Högmo
Sorozatban hat mérkőzésen nem tudott nyerni a norvég labdarúgó-válogatott, amely kedd este Olaszország ellen az oslói Ullevaal-stadionban kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket.

 

A skandináv csapat januárban, egy ötmeccses rossz széria után 2-1-re verte Moldáviát, azóta azonban Csehország (2-2), Oroszország (1-1) és az Egyesült Arab Emírségek (0-0) ellen csak döntetlenre futotta erejéből, a lengyelektől 3-0-ra, a franciáktól 4-0-ra, legutóbb, múlt szerdán Angliában pedig 1-0-ra kapott ki.

Read the rest of this entry →

by

Pirlo válogatott marad

2014. September 9. Tuesday in Hírek, UEFA EURO-2016

Andrea Pirlo
Andrea Pirlo a világbajnokság után visszavonulását fontolgatta, de Antonio Conte meggyőzte, így a továbbiakban is a válogatott rendelkezésére áll.

 

A Juventus játékosa a nyári világbajnokságon az olasz válogatott egyik legjobbja volt, ám az így is kiesett a csoportkör után. A 35 éves középpályás a brazíliai seregszemle után a válogatottság lemondásán gondolkozott, de az új szövetségi kapitánnyal történt megbeszélés után meggondolta magát.

Read the rest of this entry →

by

Pintér türelmet kér

2014. September 8. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Pintér Attila
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány ugyanannyi türelmet kér, mint amennyit az elődei kaptak, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint pedig alaposan ki kell értékelni Pintér munkáját is.

 

A magyar válogatott vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket, miután hazai pályán hiába vezetett 1-0-ra Észak-Írország ellen, a hajrában a vendégek egyenlítettek, majd fordítottak is, és végül 2-1-re győztek. Pintér Attila szövetségi kapitány szerint megvoltak a lehetőségeik, meg is tudták szerezni a vezetést, de utána leblokkoltak.

Read the rest of this entry →

by

Oroszország készen áll az Eb-selejtezőre

2014. September 8. Monday in Hírek, UEFA EURO-2016

Fabio Capello
Liechtenstein ellen kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkön az orosz labdarúgó-válogatott, amely a sikertelen világbajnoki szereplés ellenére továbbra is az olasz Fabio Capello irányításával vág neki az újabb kvalifikációnak. Az olasz szakembert sok támadás érte, amiért az évi 2,5 milliárd forintnyi fizetése ellenére semmit sem tudott elérni a vébén, ráadásul Capello nehezményezte, hogy egymás után háromszor is késve kapta meg fizetését.

 

Az olasz tréner most arra készül, hogy egy sikeres selejtezővel visszanyerje a sajtó és a közönség bizalmát, a szerdai, Azerbajdzsán ellen aratott 4-0-s győzelem után Liechtenstein alkalmas ellenfél lehet a tökéletes kezdésre. A hét közepén Alekszander Kerzsakov kétszer, Szergej Ignasevics és Vlagyimir Granat egy-egy alkalommal volt eredményes.

Read the rest of this entry →

by

Vereséggel kezdett Pintér válogatottja

2014. September 8. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dzsudzsák Balázs
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-1-re kikapott Észak-Írországtól, Pintér Attila szövetségi kapitány szerint ki kell elemezni a vereséghez vezető hibákat.

 

Megkezdte szereplését a magyar válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezőiben. Pintér Attila csapata a gyenge felkészülési meccsek után mindenképpen győzni szeretett volna, ám az ötlettelen gárda hiába szerzett vezetést hazai pályán, a hajrában kapott két góllal végül kikapott.

Read the rest of this entry →

by

Történelmi vereséggel rajtolt a Pintér-csapat

2014. September 7. Sunday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Vereséggel rajtolt a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában: Pintér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az északír csapattól.
Varga József

Budapest, 2014. szeptember 7. Varga József (b), valamint az északír Kyle Fafferty (j2) és Aaron Hughes (j) a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében játszott Magyarország – Észak-Írország mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2014. szeptember 7-én. MTI Fotó: Beliczay László
Azonosító: DBELO20140907004

Read the rest of this entry →