Walcott a következő szezon elején térne vissza
2014. April 29. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek
Theo Walcott gyógyulása a megfelelő ütemben halad, az Arsenal labdarúgója reméli, hogy a következő szezon elején már csapata rendelkezésére tud állni.

Walcott a következő szezon elején szeretne ismét pályára lépni.
Az Arsenal támadója a január 4-i észak-londoni rangadón sérült meg, a Tottenham elleni meccsen súlyos térdsérülést szenvedett. Az angol válogatott erősségét meg is kellett műteni, ezzel eldőlt, hogy nemcsak a szezon hátralévő részét, de a nyári világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni. A csatár rehabilitációja a megfelelő ütemben halad, Walcott elmondása szerint egy hónapon belül már újra futhat.
“Szó nincs róla, hogy azért siettetem a dolgokat, hogy a világbajnokságra felépüljek. Fontos, hogy minél előbb elkezdhessek edzeni, de a biztonság még fontosabb. Remélem, hogy valamikor a következő szezon elején visszatérhetek a pályára is. Ez a cél, és ezért mindent megteszek a majd a nyáron, a világbajnokság alatt” – jelentette ki Walcott.
Az angol válogatott labdarúgó azt is elárulta, hogy egyelőre edzőteremben edz sérült lába izomzatának a helyreállításáért, de heteken belül már a pályán is elkezdheti a mozgást, és talán még a világbajnokság előtt labdás foglalkozáson is részt vehet.
Az Arsenal közben a BL-indulást jelentő negyedik helyért harcol a bajnokságban, hétfőn a Newcastle United ellen lép pályára, majd vasárnap a West Bromwich Albiont látja vendégül. Ez utóbbi meccsen a londoniak sikerének az oddsa 1.25, a döntetlenre 5.75, a birminghamiek győzelmére 11.00 a szorzó. A WBA jelenleg négy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Norwich gárdáját, így nincs közvetlen veszélyben élvonalbeli tagsága, de szélsőséges esetben még visszacsúszhat a kieső zónába is.
A két csapat ebben a szezonban már kétszer összecsapott egymással, ősszel az Arsenal tizenegyesekkel jutott tovább a WBA ellen a Ligakupában, míg a burminghami bajnoki összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult.
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.