by

Végre nyerne a Csábi-csapat

2014. November 28. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kemenes Szabolcs
Csábi József, a fordulók óta nyeretlen Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint, ha az eredményben is megmutatkozik a kispestiek szép játéka, akkor legyőzhetik a pénteki bajnokin a Dunaújvárost.

 

Az utóbbi időben mutatott remek formának köszönhetően a Dunaújváros elkerült a kiesőzónából, a 14. helyen áll a tabellán. Dobos Barna csapata a legutóbbi két hazai meccsét megnyerte, többek között a dobogóra hajtó Paksot verte meg az előző fordulóban, így nem mehet biztosra az újonc ellen a Honvéd sem. Már csak azért sem, mert a kispestiek fordulók óta nem tudnak nyerni, a legutóbbi négy bajnokijukból hármat elveszítettek, és visszacsúsztak a 13. helyre, ugyanannyi pontjuk van, mint a Dunaújvárosnak.

Dobos Barna a mérkőzés előtt elmondta, hogy szeretnék folytatni az otthoni jó sorozatukat, de tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk.

“A Honvéd a legpatinásabb egyesület, és az, hogy a tabellán most hol helyezkedik el, nem téveszt meg sem engem, sem a játékosaimat. Próbáltunk megfelelően felkészülni és azt gondolom, hogy ezt a héten meg is tettük” – mondta a Dunaújváros vezetőedzője.

Csábi József, a Honvéd vezetőedzője szerint most az a legfontosabb feladata, hogy felrázza a játékosokat. “Erősíteni szeretném a fiúkat a hitükben. A sok kihagyott helyzet miatt nem nyertünk az utóbbi időben, edzéseken külön hangsúlyt fektettünk ezeknek a gyakorlására. Erősnek kell lennünk, azt a játékot és hozzáállást kell vinnünk Dunaújvárosba, amit eddig nyújtottunk, és akkor igenis tudunk nyerni, ami már nagyon kellene” – fogalmazott Csábi, majd hozzátette, hogy neki erős a hite abban, hogy a csapat jól teljesít, és ennek pénteken eredményben is jelentkeznie kell.

A hazai pályán játszót Dunaújváros győzelmére 2.40 az odds, a döntetlenre 3.20, a Honvéd sikerére pedig 3.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply