by

Teixeira nélkül küzd tovább a Brighton

2015. April 16. Thursday in Angol Championship, Hírek

A Brighton számára még van tétje a Championship utolsó három fordulójának, de a kiesés réme nem fenyegeti közvetlenül az együttest.

Generic

A Brighton egy évvel ezelőtt a feljutásért küzdött az angol másodosztályban, ebben az idényben azonban a tabella másik végén harcol a csapat, ezúttal a bennmaradás a tét. Ahogy tavaly nem tudott átkerülni másik ligába az együttes, úgy várhatóan idén is sikerül meghosszabbítania másodosztályú tagságát, ehhez azonban nem ártana még legalább egy győzelmet elérnie az utolsó fordulókban.

A Brighton jelenleg hét ponttal előzi meg a kiesőzónában tanyázó, de egy meccsel kevesebbet jegyző Millwallt, és aktuális a formája alapján akár gondba is kerülhet a legutolsó fordulóra. Chris Hughton együttese ugyanis egyetlen pontot gyűjtött az előző négy bajnokiján, miközben a millwalliak hét egységet szereztek ugyanennyi meccsen, vagyis ha mindkét gárda tartja formáját, akár helycserére is sor kerülhet kettőjük közt.

A bennmaradáshoz szükséges győzelem megszerzésében nem lehet a Brighton segítségére a Liverpoolból kikölcsönzött középpályás, Joao Teixeira, aki kedden lábát törte a Huddersfield elleni bajnokin.

“Nagy csapás ez számára azok után, hogy ilyen remek szezonja volt. Nagyon fontos láncszeme volt az együttesnek, ezúton is szeretném megköszönni a munkáját, a Liverpoolnak pedig azt, hogy kölcsönadta nekünk az idény végéig” – mondta Hughton.

A Brighton az utolsóelőtti helyezett Wigan otthonába látogat szombaton. A hazaiak matematikailag még nem estek ki, de csodának kellene történnie a bennmaradásukhoz, erre csak akkor kerülhetne sor, ha utolsó három bajnokijukat megnyernék, és sem a Millwall, sem a Rotherham nem szerezne már pontokat.

A Wigan győzelmére 13/8 az odds, a döntetlenre 23/10, a Brighton diadalára 13/8 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply