Diósgyőrben folytatja Bekő Balázs
2015. May 15. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
2015. May 15. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
2014. October 28. Tuesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
A holland játékos legutóbb a Ferencvárost erősítette, majd bejelentette visszavonulását, így hazájában vállalt munkát edzőként. A fiatalok tanítását azonban szünetelteti, hiszen a DVTK megkereste őt, és várhatóan nemsokára meg is születik a megállapodás a felek között. A miskolciak sportigazgatója elmondta, mindenképpen szeretnék soraikban tudni a támadót, aki legszebb éveit az AZ Alkmaar játékosaként töltötte.
2014. August 28. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
A két patinás fővárosi együttes azért kényszerül a Budapest Honvéd pályájára, mert az MTK arénáját felújítják.
A találkozót az MTK az ötödik, míg az FTC – a szerdai, Dunaújváros elleni sikere után – a harmadik helyről várhatja, azaz mindkét csapat jól kezdte a szezont, mégis egyértelműen a vendégek az esélyesek. A zöld-fehérek négy napon belül mindkét újoncot könnyedén győzték le, Garami József tanítványai viszont csúnya vereségbe szaladtak bele a hétvégén a listavezető Videoton otthonában (5-0).
Az eddigi 204 örökrangadón 83 FTC- és 75 MTK-siker született, s 46-szor végeztek egymással döntetlenre a felek.
A vasárnap délutáni fővárosi rangadó után aznap este Diósgyőrben a remek formában lévő DVTK fogadja a bajnokságot felemásan kezdő, címvédő Debrecent.
2014. July 15. Tuesday in Hírek, UEFA Európa Liga
Tomiszlav Szivicsék is már készen állnak a párharcra.
Balakov szerint Tomiszlav Szivics legényei komoly fejtörést okozhatnak a számukra, hiszen bátor focit játszanak, igaz ez a bolgároknak is kedvezhet, mivel edzőjük szeret hasonló felfogású gárdák ellen játszani.