You are browsing the archive for Lovrencsics Gergő Archives - Page 2 of 2 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Poór Patrik a keretben

2014. November 4. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott

Huszonöt fősre szűkítette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Dárdai Pál szövetségi kapitány.

A nemzeti együttesbe – amely jövő pénteken a finnekkel játszik Európa-bajnoki selejtezőt, négy nappal később pedig az oroszokkal csap össze barátságos mérkőzésen – utólag bekerült Poór Patrik, az MTK védője. A múlt pénteken nyilvánosságra hozott bő keretből ugyanakkor kilenc futballistára nem számít a szakvezető a következő két találkozón, melyekre a Groupama Arénában kerül sor.
Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a két találkozó előtti edzőtáborozás november 9-én, vasárnap kezdődik meg Telkiben.

A magyar válogatott kerete:

  • kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
  • védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Varga József (DVSC-TEVA), Poór Patrik (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Pintér Ádám (Levadiakosz), Lang Ádám (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Forró Gyula (Újpest)
  • középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC)
  • csatárok: Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO FC)

slr \ sgr \ sag

MTI 2014. november 4., kedd 13:56

by

Dárdai fejében már megvan a kezdőcsapat

2014. October 8. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dárdai Pál szövetségi kapitány fejében már megvan a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata a szombati, romániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Dzsudzsák Balázs

Telki, 2014. október 7. Dzsudzsák Balázs (b) és Szalai Ádám, a Románia elleni október 11-i Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a csapat edzésén Telkiben 2014. október 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Azonosító: D__YT20141007007

Read the rest of this entry →

by

Guzmics Lengyelországba igazolt

2014. September 11. Thursday in Egyéb, Hírek

Guzmics Richárd egy plusz kétéves szerződést kötött a Wisla Krakow labdarúgócsapatával. A 27 éves válogatott játékos a váltás előtt kikérte a Lech Poznannál légióskodó Lovrencsics Gergő véleményét is.

Generic

A Haladás egykori labdarúgója kapcsán már a napokban felmerült, hogy Lengyelországba igazol, a hír szerdán vált hivatalossá, miután Guzmics átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. A 27 éves hátvéd egy plusz kétéves szerződést kötött a lengyel gárdával.

Read the rest of this entry →

by

Lovrencsicsék edzőt váltottak

2014. September 2. Tuesday in Egyéb, Hírek

Lovrencsics Gergő

Nem sokáig maradt tétlen a Lech Poznan labdarúgócsapatának vezetése azt követően, hogy az előző szezonban kiválóan teljesítő, második helyen záró együttes hét forduló után tíz ponttal csak a kilencedik pozícióban szerénykedik. A klub menesztette Krzysztof Chrobak edzőt, és helyére Maciej Skorzát nevezte ki.

 

A Lech Poznan mögött mozgalmas időszak áll, az előző szezont még Mariusz Rumak irányításával zárta ezüstérmes pozícióban (a Legia utolérésére igazán esélye sem volt), a szakember azonban augusztus közepén a Zawisza Bydgoszcz ajánlatát elfogadva távozott.

Read the rest of this entry →

by

Nincs minden rendben a Lech Poznannal

2014. August 19. Tuesday in Egyéb, Hírek

Lovrencsics Gergő
A Lech Poznan magyar támadója, Lovrencsics Gergő szerint valami nem stimmel a csapatával, amely kiesett az Európa-ligából és a lengyel bajnokságban sem szerepel jól. A csatár úgy gondolja, erősíteni kell a keretet.

 

A Lech Poznan tavaly remekül szerepelt a lengyel bajnokságban, a második helyen végzett, így indulhatott az Európa-liga selejtezőjében. Ott az izlandi Stjaman azonban búcsúztatta a harmadik fordulóban, miután az idegenbeli 1-0-s vereséget követően hazai pályán a lengyelek csak 0-0-s döntetlent játszottak, így 1-0-s összesítéssel kiestek.

Read the rest of this entry →

by

Lovrencsicsék veresége

2014. August 1. Friday in Hírek, UEFA Európa Liga

A Lovrencsics Gergővel felálló lengyel Lech Poznan egygólos vereséget szenvedett az izlandi Stjarnan otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.

 

A magyar válogatott futballistát a 87. percben lecserélték.

EL-selejtező, 3. forduló, első mérkőzések (az uefa. com alapján):

Stjarnan (izlandi)-Lech Poznan (lengyel) 1-0 (0-0)
FSV Mainz 05 (német)-Aszterasz Tripolisz (görög) 1-0 (1-0)
Club Brugges (belga)-Bröndby (dán) 3-0 (2-0)
FK Sarajevo (bosnyák)-Atromitosz (görög) 1-2 (1-1)
Real Sociedad (spanyol)-Aberdeen (skót) 2-0 (0-0)

Read the rest of this entry →

by

Egy nap pihenőt kaptak a játékosok

2014. June 6. Friday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott játékosai a délelőtti edzést követően egy nap pihenőt kaptak Pintér Attila szövetségi kapitánytól a szombati, kazahok elleni barátságos mérkőzés előtt.

 

A magyar szövetség honlapjának csütörtök esti beszámolója szerint az orvosi stáb tagjainak azonban addig is akad munkája, egy-két kisebb sérülést kell kezelniük, például Lovrencsics Gergőét, aki a térdére kapott egy rúgást az albánok ellen 1-0-ra megnyert szerdai találkozón.

A Hamburger SV új szerzeménye, Stieber Zoltán biztosan nem játszhat szombaton, mivel a klubjával történt megállapodásnak megfelelően rá csak az első meccsen számíthatott Pintér Attila.

A Kazahsztán elleni összecsapás szombaton 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, amelyben ez lesz a nemzeti együttes utolsó fellépése, mielőtt megkezdik a létesítmény újjáépítését.

sgj \ slr \ hgp

MTI 2014. június 5., csütörtök 20:34

by

Első győzelmére készül a Pintér-csapat

2014. June 4. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

A magyar válogatott két felkészülési meccset is játszik a héten, a játékosok abban bíznak, hogy tovább fejlődik az Eb-selejtezőkre épülő csapat.
Dzsudzsák Balázs

Dzsudzsákék mindkét meccsüket a Puskás-stadionban játssszák a héten.

Pintér Attila vezetésével eddig két meccset játszott a magyar válogatott, előbb 2-1-re kikapott a finnektől, majd – ugyancsak hazai pályán – 2-2-es döntetlent ért el a dánok ellen. A szövetségi kapitány szerint a két meccs között érzékelhető volt a fejlődés az együttes játékában, és abban bízik, hogy az albán, majd a kazah teszten már az eredménynek is örülhetnek majd a futballbarátok.

Read the rest of this entry →