by

Dárdai fejében már megvan a kezdőcsapat

2014. October 8. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dárdai Pál szövetségi kapitány fejében már megvan a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata a szombati, romániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Dzsudzsák Balázs

Telki, 2014. október 7. Dzsudzsák Balázs (b) és Szalai Ádám, a Románia elleni október 11-i Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a csapat edzésén Telkiben 2014. október 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Azonosító: D__YT20141007007

“Úgy érkeztem az edzőtáborba, hogy mindkét meccsre, a romániaira és a feröerire is megvan az elképzelésem a kezdő tizenegyet illetően. Ez persze változhat a heti munka függvényében” – mondta Telkiben tartott keddi sajtótájékoztatóján a szakvezető. Szerinte a tekintetben mindenképpen előnyben vannak, hogy ők tudják, mire számíthatnak a románoktól, míg ez fordítva jelenleg nem igaz.

Dárdai kiemelte, nem kell túlmisztifikálni a bukaresti találkozót és az ottani hangulatot, hiszen játékosai a klubjukban, vagy a válogatottban már játszottak 55 ezer néző, vagy akár több előtt is. “Ráadásul azt se értjük majd, mit kiabálnak” – tette hozzá.

“Hétfőn kielemeztük a románok játékát, mi már nem is foglalkozunk velük. Játékosként én se görcsöltem már hétfőn azon, hogy hétvégén a Bayern ellen játszom rangadót. Éppen ezért nyugodtan bejöhet mindenkinek a családja, a felesége, a gyerekei, hogy minden úgy menjen, mint a hétköznapokon. Nem szabad kiégetni a játékosokat mentálisan. Élvezettel kell végezniük a letámadást, élvezettel kell gólt szerezniük, élvezniük kell a játékot, ez erről szól” – mondta Dárdai. A taktikáról annyit mondott, hogy középpályás letámadásból agresszív játékot vár majd a csapatától.

A programról Dárdai elmondta, hétfőn mindenki annak megfelelő terhelést kapott, hogy mennyit futballozott hétvégén. Kedden a védekezést gyakorolták “előbb szárazon, majd élesben a pályán”, szerdán a támadáson lesz a sor, csütörtökön pedig a pontrúgásoké a főszerep. A tréningekről megjegyezte, nem kétórásak ugyan, de rendkívül intenzívek, olyan ritmusúak, mint amit kint megszokhattak az idegenlégiósok.

A távlati terveket illetően kijelentette, azon a három tétmeccsen, amelyre megbízatása szól, öt-hét pont megszerzése a terve, mert ezzel esélye lenne az együttesnek a pótselejtezőt érő harmadik hely kiharcolására, héttel akár a másodikra is. Hozzátette, most viszont csak a román meccsre szabad koncentrálni, az a céljuk, hogy a játékosok szombatra tökéletes állapotban legyenek.

A válogatottba visszatérő Szalai Ádám azzal indokolta, hogy ismét vállalta a szereplést, hogy Dárdai sokat segíthet neki és sokat adhat a karrierjéhez. A Hoffenheim csatára kiemelte, számára az a fontos, hogy ha hazajön, akkor is fejlődjön, mert ebben az esetben tud ő is segíteni a csapatnak.

“Jelenleg erre a négy meccsre döntöttem el, hogy jövök. Arról, hogy mi lesz ezután, kár beszélni, most csak erre a négy találkozóra akarok koncentrálni” – jelentette ki Szalai, hozzátéve, az eddigi két edzés után érezhető a profi mentalitás és az erős iram. Arra a kérdésre, hogy miben lesz más a mostani válogatott, mint az előzőek, úgy felelt, hogy szervezettebb lesz.

Dzsudzsák Balázs úgy véli, Dárdainak már a bemutatkozó sajtótájékoztatója is önbizalom-növelő volt, ami pozitív változásokat indított el a csapatnál és a közvéleményben is. Kiemelte, a stábban is olyan emberek vannak, akiknek el kell fogadni a szavát, példaként Nyilasi Tibort említette.

“Nem visszavágásra készülünk a tavalyi kínos kudarcért. Más meccs lesz, felesleges nagy szavakat mondani” – mondta a Dinamo Moszkva szélsője. Arról is beszélt: kellemes lökést és terhet is jelent számára, hogy Dárdai a zseni jelzővel illette a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Ahogy fogalmazott, meg kell szakadnia, hogy ezt be is bizonyítsa neki.

Király Gábor szerint ha Dárdai tudja hozni a habitusát szövetségi kapitányként is, azzal sokat nyerhet a válogatott. A Fulham kapusa megjegyezte, magázni nem fogja korábbi csapattársát, ezt nem is kérte tőle, a tiszteletet viszont fiatal kora ellenére meg kell adni neki.

Gera Zoltán is beszélt Dárdairól, és úgy vélekedett, “Pali jól kezelte az első pár napot, hiába fiatal, olyan, mintha rutinos edző lenne”. A Ferencváros támadója azt hangsúlyozta, tudják, hogy mit vár a szakvezető, így mindenki tudni fogja, hogy mi a dolga, és tiszta fejjel lépnek majd pályára. Magáról azt mondta, végig tud játszani egy mérkőzést.

Lovrencsics Gergő szerint pokoli hangulat lesz a román fővárosban, de egy futballistát ez kell hogy éltessen. Kijelentette, csak akkor tudják elcsendesíteni az 55 ezer nézőt, ha nyernek. Tőzsér Dániel szerint kiemelt jelentőségű meccs lesz, amely “nemcsak a játékosoknak, hanem az egész népnek kiemelten fontos”.

A válogatott szombaton, magyar idő szerint 18 órakor lép pályára Románia vendégeként.

Dárdai Pál

Telki, 2014. október 7. Dárdai Pál, a Románia elleni október 11-i Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya magyaráz a csapat edzésén Telkiben 2014. október 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Azonosító: D__YT20141007004

sgj \ slr \ blz

MTI 2014. október 7., kedd 18:53

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply