You are browsing the archive for Bayern München Archives - Page 30 of 38 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Elődöntőben a címvédő Bayern és az Atlético Madrid

2014. April 10. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A címvédő Bayern München a Manchester United, az Atlético Madrid pedig az FC Barcelona legyőzésével jutott be szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

 

A Bayern – amely a negyeddöntő első felvonásában 1-1-es döntetlent ért el az Old Traffordon – az első perctől kezdve saját kapujukhoz szegezte a Vörös Ördögöket, de az első félidőben nem talált rést a vendégek védelmén. A második játékrészben már többet támadott az angol csapat, és a balhátvéd Patrice Evra elképesztő bombagóljával megszerezte a vezetést. David Moyes együttese azonban nem örülhetett sokáig, ugyanis a középkezdés után a Bayern azonnal egyenlített Mario Mandzukic fejesével. A bajorok ezt követően újra átvették az irányítást és a 68. percben Thomas Müller góljával vezetéshez jutottak. A találkozó, és a továbbjutás a 76. percben dőlt el végleg, ekkor Arjen Robben lőtt a manchesteriek kapujába.

Az Atlético, a Camp Nou Stadionban elért 1-1-es döntetlen után most gyakorlatilag húsz perc után eldönthette volna a párharcot: először Koke találta el a kapufát, majd az ötödik percben a vezetést is megszerezte. A hazaiak könnyen növelhették volna előnyüket, de a korábbi Barca-csatár, a világ- és Európa-bajnok David Villa kétszer is a lécet találta el.

Read the rest of this entry →

by

Rooney játszhat a Bayern ellen

2014. April 9. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Eddigi gyenge szereplését egy Bayern München elleni idegenbeli bravúrral szinte teljesen feledtethetné a Manchester United labdarúgócsapata.
Wayne Rooney

Rooney kisebb sérülése ellenére vállalja a szereplést Münchenben.

Az angol bajnok az idei szezonban gyengén teljesít a bajnokságban, valószínűleg nem ér oda a nemzetközi kupaindulást jelentő ötödik helyre sem, ráadásul a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a címvédő Bayern München ellen kellene kiharcolnia a továbbjutást.

Read the rest of this entry →

by

Bayern München vs. Manchester United – 2014/04/09

2014. April 8. Tuesday in Elemzés, Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek, UEFA Bajnokok Ligája

Bayern München VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/09 20:45 (CET),

Allianz Arena

Manchester United FC
Liga pozíció: 1 Liga pozíció: 7
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, visszavágó: a már német bajnok Bayern München otthonában fogadja az angol Manchester Unitedet.

Az első mérkőzésen az Old Traffordon 1-1 arányú döntetlennel zárult a mérkőzés, miután Vidic az 58. percben megszerezte a vezetést a Manchester Unitednek, Schweinsteiger a 67. percben kiegyenlített.

Az egymás elleni meccs után a Bayern München egy bajnoki mérkőzést játszott az Augsburg ellen amelyen megszűnt a bajnokságban 53 találkozó óta tartó veretlenségi sorozata és kikapott 1-0-ra. Azt azonban tegyük hozzá, hogy ezen a mérkőzésen Franck Ribery és Arjen Robben még a kispadon sem kaptak helyet.

A Manchester United a Bajorok elleni találkozó után ugyancsak egy mérkőzést játszott a Premier Ligában. A Vörös Ördögök a Newcastle vendégei voltak és elsöprő 4-0 arányú győzelmet arattak.

A bajorok utolsó mérkőzése elég gyengécskére sikerült, ellenben a Manchester United jól szerepelt.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.29 1 | 1.29 Unibet X | 6.50 X | 6.50 Unibet 2 | 11.75 2 | 11.75 Winmasters

Read the rest of this entry →

by

Rooney talán játszhat a Bayern München ellen

2014. April 8. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Wayne Rooney kisebb sérüléssel bajlódik, de úgy tűnik, hogy a bajorok elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágón ismét pályára léphet.
Wayne Rooney

Rooney alighanem vállalni tudja a játékot a bajorok ellen.

A Manchester United értékes döntetlent játszott a címvédővel a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjének első összecsapásán, Nemanja Vidics vezető gólját Bastian Schweinsteiger egyenlítette ki. A meccset végigjátszotta Rooney is, az angol válogatott támadó jól teljesített, de a meccs után kiderült, hogy kisebb sérülés miatt egy ideig nem állhat David Moyes rendelkezésére.

Read the rest of this entry →

by

Shaqiri kidőlt a sorból

2014. April 7. Monday in Hírek, Német Bundesliga

A Bayern München svájci válogatott labdarúgója szombaton sérülést szenvedett, a hírek szerint akár hosszabb kihagyásra is fel kell készülnie.
Bastian Schweinsteiger

Schweinsteiger sem lesz ott a Manchester United elleni BL-meccsen.

Xherdan Shaqiri kezdő volt a Bayern Münchenben az Augsburg elleni bajnokin, de már a szünetben le kellett cserélni. A játékos a combjára panaszkodott, és gyorsan kiderült, hogy combizom-szakadást szenvedett. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia, de az előzetes várakozások szerint a pihenő hosszabbra is elnyúlhat.

Read the rest of this entry →

by

Neuer: A Bundesliga már nem fontos

2014. April 7. Monday in Hírek, Német Bundesliga

A Bayern München 53 meccses veretlenségét vesztette el szombaton. Manuel Neuer szerint a bajnokságra már nem kell foglalkozni.
Manuel Neuer

Neuer szerint a bajnokság meccsei már nem fontosak a Bayernnek.

A Bayern München hatalmas fölénnyel már márciusban megvédte bajnoki címét, a bajorok a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül elképesztő magabiztossággal végeznek a tabella élén. Ennek megfelelően a müncheniek már inkább további céljaikra, a BL-re és a Német Kupára koncentrálnak, Josep Guardiola ezért hétvégén pihentette pár kulcsjátékosát.

Read the rest of this entry →

by

Robben szerint a MU ugyanilyen lesz a visszavágón

2014. April 4. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Wayne Rooney szerint nem az volt a célja a Bayern München elleni meccsen, hogy kiállíttassa Bastian Schweinsteigert, Arjen Robben pedig úgy véli, hogy a Manchester United a visszavágó ugyanilyen védekező felfogásban fog pályára lépni.
Wayne Rooney

A manchesteriek 1-1-ről kezdik az idegenbeli visszavágót.

Annak ellenére, hogy nem ért el rossz eredményt a Bayern München a Manchester United otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén (az angolok vezettek, de végül a németek egyenlítettek, így 1-1- lett a meccs), nem lesz könnyű dolga a bajor együttesnek a hazai visszavágón.

Read the rest of this entry →

by

Akadnak gondok a Manchester United védelmével

2014. April 1. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

David Moyes

Érdekes mérkőzést ígér a Bayern München manchesteri vendégjátéka a keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén. A címvédő emberemlékezet óta nem kapott ki, a hazaiak viszont elképesztően gyenge szezont futnak, ám az idei legfontosabb mérkőzést, a legutóbbi BL-nyolcaddöntőt mégis abszolválni tudták.

 

A Manchester United tavaly ugyan megnyerte a bajnoki címet, ám a csapat szinte ugyanazzal a kerettel idén csak vegetál. Az ok a kispadon keresendő, Sir Alex Ferguson távozása után David Moyes lett a vezetőedző, aki egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A klub vezetői és egykori legendái ennek ellenére kiállnak mellette, pedig az idei tíz bajnoki vereség teljesen szokatlan a klub történetében. Az pedig főleg, hogy tízből hat is az Old Traffordon született: a Liverpool és a Manchester City egyaránt 3-0-ra győzött, de elvitte a három pontot a West Bromwich Albion (1-2), az Everton (0-1), a Newcastle (0-1) és a Tottenham is (1-2).

Read the rest of this entry →

by

Manchester United vs. Bayern München – 2014/04/01

2014. March 31. Monday in Elemzés, Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek, UEFA Bajnokok Ligája

Manchester United FC VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/01 20:45 (CET),

Old Trafford

Bayern München
Liga pozíció: 7 Liga pozíció: 1
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: a Manchester United látja vendégül a Bayern Münchent.

A Manchester United a nyolcaddöntőben az Olympiakost búcsúztatta el, miután a görögöknél a hazai csapat nyert 2-0-ra, a Manchester United az Old Traffordon 3-0-ra tudott nyerni.

A Vörös Ördögök az angol Premier Ligában nem teljesítenek túl jól, 32 forduló után csak a 7. helyen állnak 54 ponttal, 17 pont távolságra az első helyen álló Liverpooltól. Az utóbbi időben is csak közepesen teljesítenek, az erősebb ellenfeleiktől általában kikapnak.

A Vörös Ördögök az utolsó 5 mérkőzéséből 3-at megnyertek, 2-szer pedig vereséget szenvedtek. A legutolsó találkozójukon elsöprő 4-1 arányú győzelmet arattak az Aston Villa ellen saját otthonukban.

A Bayern München ellenfele a nyolcaddöntőben az angol Arsenal volt, az első találkozón, az Emirates Stadionban a Bajorok nyerni tudtak 2-0-ra az Ágyúsok ellen, a visszavágón pedig 1-1 arányú döntetlen született.

A Bajorok 28 forduló után 78 ponttal vezetik a német Bundesligat, de már a 27. fordulóban behozhatatlan előnyre tettek szert, így rekordgyorsasággal lettek bajnokok. A bajnokságban 28 forduló alatt egyszer sem találtak legyőzőre.

A Bajorok az utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at megnyertek, 2-szer pedig döntetlent értek el. Legutolsó találkozójukon a Hoffenheimet fogadták, a találkozó pedig 3-3-ra végződött.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 7.25 1 | 7.25 Winmasters X | 4.65 X | 4.65 Unibet 2 | 1.45 2 | 1.45 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Büttner készen áll a Bayern ellen

2014. March 31. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Wayne Rooney

Alexander Büttner, a Manchester United játékosa valószínűleg kezdőként fog pályára lépni a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, mivel Patrice Evra eltiltás miatt nem szerepelhet kedden.

Nehéz találkozó vár a “vörös ördögökre” kedd este, hiszen a világ egyik legjobbja ellen kell bizonyítaniuk. A címvédő Bayern München fantasztikus formában van, egyik kulcsjátékosa, Arjen Robben már tíz találatnál tart az idei szezonban, így Büttnerre nagy feladat vár, viszont a 25 éves bal oldali védő készen áll a kihívásra.

 

Read the rest of this entry →