Rooney játszhat a Bayern ellen

2014. April 9. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Eddigi gyenge szereplését egy Bayern München elleni idegenbeli bravúrral szinte teljesen feledtethetné a Manchester United labdarúgócsapata.
Wayne Rooney

Rooney kisebb sérülése ellenére vállalja a szereplést Münchenben.

Az angol bajnok az idei szezonban gyengén teljesít a bajnokságban, valószínűleg nem ér oda a nemzetközi kupaindulást jelentő ötödik helyre sem, ráadásul a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a címvédő Bayern München ellen kellene kiharcolnia a továbbjutást.

Már az egy héttel korábbi odavágón is féltették David Moyes csapatát, ám az együttes okos játékkal 1-1-esa döntetlent ért el az Old Traffordon. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a továbbjutás érdekében gólt kellene szereznie Münchenben, ehhez pedig nagyon kellene Wayne Rooney játéka.

A válogatott támadó az első mérkőzésen szenvedett lábujjsérülést, bár a német sajtó szerint egyszerű figyelemelterelés volt ez az angolok részéről, és igazából Rooneynak kutya baja sincsen. Pep Guardiola, a bajorok edzője egy pohár sörbe is fogadni mert volna, hogy a klasszis ott lesz a visszavágón a kezdőcsapatban.

Valószínűleg neki lesz igaza, Rooney ugyanis játékra jelentkezett a szerda esti mérkőzésre. A Bayern München továbbjutására 1.11 az odds, a vendég manchesteriek elődöntőbe kerülésére 7.00 szorzóval lehet fogadni.

“Őrült lennék, ha nem hagynám, hogy Wayne pályára lépjen” – nyilatkozta Moyes. “Nagyon lelkes, igaz, hogy a héten nem edzett, és óvatosnak kell lennie, de mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Szükségünk van rá, mert a csapatunk egyik legfontosabb játékosa.”

A hazaiaknál Bastian Schweinsteiger és Javi Martinez eltiltás, Thiago Alcantara térd-, míg Xherdan Shaqiri combsérülés miatt nem játszhat. A vendégeknél Robin van Persie sérült, Juan Mata a Chelsea-vel már játszott a BL-ben, így nem szerepelhet, visszatér viszont Patrice Evra, aki letöltötte eltiltását.

A várható kezdőcsapatok a Kicker szerint:

  • Bayern: Neuer – Rafinha, J. Boateng, Dante, Alaba – Lahm, T. Kroos – Robben, M. Götze, Ribery – T. Müller
  • Manchester United: De Gea – P. Jones, Ferdinand, Vidics, Evra – D. Fletcher, Carrick – Valencia, Rooney, Kagava – Welbeck

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply