by

A Swansea támadója csak a focira koncentrál

2014. October 7. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Wilfried Bony
A legutóbbi fordulóban megszerezte szezonbeli első gólját az angol Premier League-ben szereplő Swansea City támadója, Wilfried Bony, akinek januárban nem lesz ideje gondolkodni a klubváltáson.

 

Remekül kezdte a szezont a Swansea, hiszen első négy bajnokiját egyaránt megnyerte. Azóta ugyan vereségek és döntetlenek is becsúsztak, de a walesiek továbbra is az ötödik helyen állnak a pontvadászatban, amire a szakemberek többsége egyáltalán nem számított annak ellenére, hogy még nagyon a szezon elején járunk.

Bony első gólját a legutóbbi fordulóban szerezte, és ezt a találatot már nagyon várták az elefántcsontpartitól, hiszen az előző idényben összesen 25 gólt szerzett a “hattyúsok” szerelésében, minden sorozatot egybevéve.

“Remek dolog, hogy végre én is eredményes tudtam lenni, de volt még két lehetőségem, viszont az ellenfél kapusa szépen védett, tehát akár nyerhettünk is volna” – emlékezett vissza a csatár a Newcastle United elleni 2-2-es bajnokira. “Remélem, hogy ez a gól csak a kezdet, szeretnék ismét sok találatot szerezni. Muszáj a legjobbamat nyújtanom, és annyi gólt kell lőnöm, amennyit csak tudok. Kicsit frusztráló, amikor nem lősz gólt, persze minden meccsen nem is lehet. Győzni akartunk, ez nem jött össze, most már a következő meccsre kell koncentrálni.”

Bonyt a nyáron az Arsenallal, a Liverpoollal és a Tottenhammel is összeboronálták, végül azonban a maradás mellett döntött. Véleménye szerint télen, a januári átigazolási időszakban nyugodt periódusa lesz, már ami a jövőjét illeti, hiszen várhatóan ott lehet majd az Afrika Kupán az elefántcsontparti válogatott tagjaként.

A Stoke City sikerét (október 19-én) 2.50 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.20, a vendég Swansea City diadalára pedig 2.87 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply