A Spurs megőrizné első helyét

2014. December 11. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Mauricio Pochettino
A csoportelsőség a tét csütörtök este Isztanbulban: az Európa Liga csoportkörének utolsó, 6. fordulójában a török Besiktas az angol Tottenham Hotspurrel csap össze a C-csoportban.

 

Öt kört követően a Spursnek 11 pontot sikerült összekaparnia, ami azt jelenti, hogy Hugo Llorisék még veretlenek az EL-ben. Csütörtök este azonban az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk a kvartettben, ugyanis a török bajnokság listavezetőjének, a Besiktas otthonában kellene megőrizniük első helyüket. Mivel az isztanbuliaknak kilenc pontjuk van, mindenképpen le kell győzniük a Tottenhamet, míg a londoniaknak egy döntetlen is elég ahhoz, hogy a tavaszt kedvezőbb pozícióból várják.

Mindkét csapat számára fontos lesz tehát az összecsapás, viszont a Spurs az angol bajnokságban, a Premier League-ben is szeretne feljebb kapaszkodni a tizedik helyről – de mivel vasárnap játszanak, talán még Mauricio Pocettino menedzser sem tudja, milyen összeállításban küldi pályára csapatát csütörtökön.

“Nem érezzük azt, hogy a Premier League segítene nekünk” – mondta Pochettino a London Evening Standardnak. “Mivel Isztanbulba kell utaznunk, nagyon későn fogunk hazaérni, így gyakorlatilag egy nappal kevesebbet tudunk pihenni a hétvégi, swansea-i túra előtt. Viszont ha hétfőn játszanánk, az talán nem csak nekünk, de a labdarúgásnak is jót tenne. A Bajnokok Ligájában szereplő csapatoknak könnyebb dolguk van, mert van idejük a regenerálódásra, hiszen az éppen az ellentettje annak, ami az EL-ben tapasztalható.”

Októberben a White Hart Lane-en a Tottenham nem tudta kiharcolni a győzelmet, 1-1-es döntetlent játszott akkor a Besiktassal. Az azonban igaz, hogy az angolok egy hasonló eredménnyel most nagyon is elégedettek lennének.

A Besiktas győzelmét 2.30 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.40, a vendég Tottenham Hotspur sikerére pedig 3.40 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply