A Pancho Aréna megnyitója lesz az idei Puskás Suzuki Kupa csúcseseménye

2014. April 14. Monday in Egyéb, Hírek

Az idei Puskás Suzuki Kupa csúcseseményeként a rangos utánpótlástorna döntőjével húsvéthétfőn nyitja meg kapuit a Puskás Akadémia új stadionja, a Pancho Aréna.

 

A hetedik alkalommal kiírt U17-es viadal sorsolását hétfő délelőtt tartották meg, a házigazda Puskás Akadémiát, valamint a címvédő Real Madridot kiemelték a szervezők, előbbi mellé a görög Panathinaikosz és az először induló horvát Dinamo Zagreb került, míg utóbbihoz a Budapest Honvéd és az ausztrál Melbourne Football Institute csatlakozott.

Az eseményen részt vett Jesper Olsen 43-szoros dán válogatott, a Manchester United korábbi játékosa, aki az ausztrál csapatot készítette fel a tornára.

“Nagyszerű érzés visszatérni Magyarországra, körülbelül harminc évvel ezelőtt jártam itt utoljára. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen kiváló tornán léphetünk pályára, nagyszerű csapatok társaságában” – mondta Olsen, aki 1985-ban játszott az UEFA Kupában a Videoton elleni párharcban is.

A dán sztár röviden kitért az MU mostani szezonjára is, mint azt elmondta, David Moyest remek szakembernek tartja, és úgy érzi, csak idő kell ahhoz, hogy a gárda újra sikeres legyen.

A csoportmérkőzéseket nagypéntektől húsvétvasárnapig Felcsúton, a Puskás Akadémia pályáin rendezik, akárcsak az 5. és a 3. helyért kiírt összecsapásokat. A helyosztókra és fináléra húsvéthétfőn kerül sor, utóbbira a Pancho Arénában. Az ünnepélyes megnyitó 18 órakor veszi kezdetét, a finálét pedig 19 órától rendezik. A résztvevő csapatok a stadionavatót megelőzően közösen emlékeznek Puskás Ferencre, majd az akadémia központi kollégiumi épülete előtt leleplezik a legendás futballista egészalakos szobrát, amelyet Domonkos Béla készített. A teljes esti programot élőben sugározza majd a Duna World, illetve a Sport 2.

A jeles eseményre olyan világsztárok érkeznek majd Magyarországra, mint a horvát Davor Suker, az 1998-as franciaországi világbajnokság gólkirálya, Lothar Matthäus aranylabdás német futballista, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, valamint Ángel María Villar, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke. Ott lesz a Pancho Aréna megnyitóján az Aranycsapat két élő legendás alakja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is.

Érdekesség, hogy a Puskás Akadémia csapatában várhatóan pályára lép a 15 éves Tajti Mátyás is, akit a Real Madrid szeretne szerződtetni, éppen ezért külön figyelik majd teljesítményét a tornán.

A csoportok:

A csoport:

Puskás Akadémia
Panathinaikosz (görög)
Dinamo Zagreb (horvát)

B csoport:

Real Madrid (spanyol)
Budapest Honvéd
Melbourne Football Institute (ausztrál)

A torna programja:

április 18., péntek:

Puskás Akadémia-Panathinaikosz 12.00
Real Madrid-Budapest Honvéd 14.15

április 19., szombat:

Real Madrid- Melbourne Football Institute 12.00
Puskás Akadémia-Dinamo Zagreb 14.15

április 20., vasárnap:

Panathinaikosz-Dinamo Zagreb 14.00
Budapest Honvéd-Melbourne Football Institute 16.15

április 21., hétfő:

az 5. helyért: 11.00
a 3. helyért: 13.15

döntő: Pancho Aréna 19 óra

sgg \ spi \ sag

MTI 2014. április 14., hétfő 12:06

Related Articles

Leave a Reply