by

Nem lehet a román válogatott tagja a nigériai Kehinde Fatai

2014. August 13. Wednesday in Egyéb, Hírek

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tartja lehetségesnek, hogy a nigériai származású Kehinde Fatai a román válogatottban szerepeljen.

A magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő románok a nigériai csatár honosításával szerették volna megerősíteni a keretüket.

A román szövetség (FRF) szerdán idézte a honlapján a FIFA álláspontját az afrikai labdarúgóval kapcsolatban. A nemzetközi szövetség szerint “azért nem tűnik lehetségesnek” Kehinde Fatai szereplése a román válogatottban, mert a csatár “nem rendelkezett még román állampolgársággal, amikor először szerepelt nemzetközi mérkőzésen egy hivatalos versenyen Nigéria egyik nemzeti együttesében”.

A 24 éves játékos 2009-ben három mérkőzésen játszott szülőhazája U20-as válogatottjában, amelyben egy gólt is szerzett, 2011-12-ben pedig hét mérkőzésen lépett pályára Nigéria U23-as együttesében, amelyben négyszer volt eredményes.

Valeriu Rachita, a román válogatott másodedzője úgy nyilatkozott, Fatai minden feltételt teljesít a román állampolgárság elnyeréséhez és csak azt kell tisztázni, hogy a FIFA hivatalos nemzetközi mérkőzésekként tartja-e számon azokat, amelyeken Fatai a nigériai mezt magára öltötte.

A csatár 17 éves korában 2007-ben igazolt Romániába. Négy szezont játszott a Farul Constanta csapatában, 2010 óta az Astra Giurgiu keretét erősíti. Az elmúlt évadban csapata a belga bajnokságban játszó FC Brugesnek adta kölcsön.

A román válogatott korábban a szintén afrikai Younes Hamza honosítását is tervezte, de róla is le kellett mondania, mert ő a tunéziai válogatottban mutatkozott be.

kga \ sgr \ sgj \ pdm

MTI 2014. augusztus 13., szerda 18:32

Related Articles

Leave a Reply