by

Murray az angol liga legfiatalabb edzője

2014. December 6. Saturday in Egyéb, Hírek

Megtalálta a két hete lemondott Paul Cox utódját a negyedosztályú Mansfield Town labdarúgócsapata, amely az ideiglenesen edzőnek kinevezett középpályást, Adam Murrayt megerősítette a posztján. A mindössze 33 éves játékos-edző ezzel az angol liga legfiatalabb menedzsere lett.

Generic

Cox három és fél éve után azért távozott, mert a csökkenő költségvetéssel együtt minőségromlás is bekövetkezett a csapatnál, így nem hogy a feljutásról nem álmodhatott, de a kiesés elkerüléséért kellett harcolnia.

Miután a csapat az FA-kupa első fordulójában csak 1-1-re végzett a hatodik ligás Concord Rangers ellen, Cox lemondott, így a Plymouth elleni bajnokin, majd a megismételt kupameccsen már Murray vezette kétszer is 1-0-s sikerre az együttest. Ugyan a múlt szombati, lutoni kirándulás nem volt sikeres, a 3-0-s vereség ellenére a klubvezetés úgy döntött, a szezon végéig Murraynek szavaz bizalmat.

“Sok gondolkodás és megfontolás után úgy érzem, itt az idő, hogy a menedzserkedés felé induljak el” – nyilatkozta Murray a klub hivatalos honlapján. “Nagyon izgatott vagyok, a kihívás egyben új kalandot is jelent, és hiszek abban, hogy megvan bennem az a tudás és képesség, hogy sikeres legyek. Pályafutásom ezen napjára vagyok a legbüszkébb.”

A középpályás 17 évesen mutatkozott be a Derby County akkor élvonalbeli csapatában, de öt szezon alatt nem sikerült megvetnie a lábát a klubban, így előbb a Mansfieldhez, majd a Kidderminster Harriershez került kölcsönbe. Az elmúlt tizenegy évben megjárta a Notts County, a Burton Albion, a Carlisle United, a Torquay United, a Macclesfield Town, az Oxford Town és a Luton együttesét, 500-nál is több mérkőzést játszott, és 2010 óta szerepel ismét a Mansfield együttesében.

Menedzserként szombaton a negyedosztályú Cambridge United elleni FA-kupa-mérkőzésen debütál, a hazaiak győzelmére 2.00 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a Mansfield idegenbeli sikerére 4.00 szorzóval lehet fogadni A felek október 18-án egyszer már megmérkőztek egymással a bajnokságban, akkor a Mansfield otthonában nem született gól.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply