by

Megvált Petrescutól a Dinamo Moszkva

2014. April 9. Wednesday in Egyéb, Hírek

Új edzőt kap Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva, miután az orosz futballklub vezetése menesztette Dan Petrescut.
Dzsudzsák Balázs

Dzsudzsákék jelenleg edző nélkül készülnek.

A szakember azt követően állapodott meg szerződésének közös megegyezéssel történő felbontásáról, hogy csapata vasárnap súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett a sereghajtó Anzsi Mahacskalától.

A vereség azt jelenti, hogy a negyedik helyen álló csapat esélye minimálisra csökkent a második hely megszerzését illetően, noha a vezetés a szezonban a Bajnokok Ligája-indulást tűzte ki fő célul. A Dinamo az őszi szünet óta öt mérkőzést játszott, két győzelem és két döntetlen mellett most kapott ki először 2014-ben, de hátránya mér hét pont a második Zenit mögött.

“Nagyon köszönöm Petrescunak az itt elvégzett munkát. Tavaly nehéz helyzetben vette át a csapatot, elértünk egy bizonyos szintet, de az utóbbi időben azt láttuk, itt megrekedtünk” – nyilatkozta a csapat sportigazgatója, Guram Adzsojev. Az egykori diósgyőri légiós elmondta, az edzések irányítását az eddigi másodedző, Nikolai Kovargyajev veszi át, de a klub már előrehaladott tárgyalásokat folytat Sztanyiszlav Csercseszovval, aki az első számú jelölt a megüresedett posztra.

Az ötvenéves, korábbi szovjet és orosz válogatott kapus tíz éve dolgozik edzőként, eddig a Wacker Tirol, a Szpartak Moszkva, a Zsemcsuzsina Szocsi és a Tyerek Groznij csapatait irányította, nyár óta pedig az Amkar Permnél dolgozik. A Perm jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban, szombaton a 14. helyezett Tom Tomszk otthonába látogat. A hazaiak győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendégek sikerére 2.80 szorzóval lehet fogadni.
Csercseszov neve egy hónapja felmerült a Szpartak Moszkvánál is, de akkor a szakember visszautasította az ajánlatot.

Az orosz sajtó szerint Petrescu nem volt rossz edző, hiszen a mérkőzések 53 százalékán győzelemre vezette csapatát. A Szovjeckij Szport kiszámolta, hogy a román szakember az utóbbi 46 év második legjobb Dinamo-edzője volt, nála jobb pontátlagot csak Adamasz Gologyec ért el a klub élén még 1995 és 1998 között.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply