by

Megtalálta új edzőjét a Roda

2013. December 27. Friday in Hírek, Holland Eredivisie

Nincsen túl jó passzban a Roda JC labdarúgócsapata, amely a holland labdarúgó-bajnokságban a kiesés elkerülésért küzd.

Generic

A klub vezetése a gyengélkedés miatt másfél hete menesztette Ruud Brood vezetőedzőt, és csütörtökön kinevezte utódját, a korábbi dán válogatott Jon Dahl Tomassont.

A Németh Krisztiánt is soraiban tudó Roda 18 forduló alatt nyolc vereség és hat döntetlen mellett mindössze négyszer tudott nyerni: a Cambuurt 2-0-ra, az ADO Den Haagot 4-0-ra , az RKC Waalwijkot 2-1-re, míg a PSV Eindhovent 2-1-re verte. Utolsó győzelmét azonban október 27-én aratta, azóta hét mérkőzésen kétszer játszott döntetlent, ötször pedig kikapott.

A váltás tehát rá is fért az együttesre, amely végül a holland másodosztályban szereplő Excelsiortól igazolt szakembert Tomasson személyében. A 112-szeres dán válogatott játékos pályafutása során szerepelt a Köge BK, a Heerenveen, a Newcastle United, a Feyenoord, az AC Milan, a VfB Stuttgart, illetve a Villareal csapataiban, szerződése 2017. július 1-ig köti új klubjához.

“Azt hiszem, Tomasson helyes választás volt a részünkről, hiszen edzőként ugyan fiatal, de játékosként rengeteg tapasztalatot szerzett. Tehetséges, szenvedélyes és lelkes tréner, aki tökéletesen alkalmas a munkára” – nyilatkozta Leon Vlemmings, technikai igazgató.

A klub általános igazgatója, Marcel van den Bunder is örömét fejezte ki, hogy sikerült megállapodni a fiatal trénerrel. “A tárgyalások gyorsan lezajlottak, és sikerült hamar megegyeznünk. Reméljük, ez egy hosszú távú együttműködés lesz, amely összhangban marad a klub jövőorientált elképzelésével” – nyilatkozta.

A 37 éves edző első hivatalos mérkőzésére január 18-án kerül sor, amikor a Roda a bajnokságban a Heerenveen vendégeként lép pályára. Három nappal később a kupában az AZ Alkmaar következik majd.

A bajnokságot jelenleg vezető Ajax címvédésére 1.53 az odds, az azonos pontszámmal a második helyen álló Vitesse elsőségére 6.00, a Twente végső sikerére 6.00, míg a Feyenoord holland bajnoki aranyára 7.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply