Megismételné tavalyi bravúrját a Haladás

2014. September 24. Wednesday in Hírek, Magyar kupa

Artner Tamás
A Magyar Kupában már a legjobb 16 közé jutás a tét, ezt az élvonalbeli csapatok közül a Budapest Honvéd, a Pécs és a Videoton egyaránt idegenben abszolválta is. A nyolcaddöntőbe jutást célozta meg a Haladás együttese is, amely szerda délután a Megyeri úton lép pályára az Újpest vendégeként.

 

Ez a párosítás lett egyértelműen a legnehezebb, igaz, a felek az előző körökben könnyedén jutottak tovább. A szombathelyiek előbb Dorogon győztek 4-1-re, majd a Fertőszentmiklóst verték nagyon simán 7-0-ra. Az Újpest az első fordulóban az NB III-as Budaörsöt 3-1-gyel, majd a megyei III. osztályú Himesházát 13-0-val búcsúztatta.

“Szerencsétlen a sorsolásunk, olyan, mint az eddigi egész szezonunk” – panaszkodott Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője, akivel kapcsolatban felmerült a hír, hogy esetleg távozni kell az eddigi gyengébb szereplés miatt, de ezt a hírt a klub vezetése cáfolta.

“Megkaptuk az egyik legnehezebb ellenfelet, ráadásul idegenben játszunk. Az Újpest a bajnokságban a dobogóért küzdhet majd, és címvédőként a Magyar Kupában sem szeretné alább adni. Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, két éve hasonlóan nehéz helyzetből sikeresen jöttünk ki, akkor az FTC-t, szintén idegenben 2-0-ra vertük” – mondta Artner.

A szakvezető továbbra sem számíthat Radó András játékára, a kapus Rózsa Dániel térdsérülés miatt pihen, Nagy Olivér a hátát fájlalja, Tommaso Rocchit pedig a Fradi elleni, vasárnapi bajnoki pihentetik, nincs ugyanis olyan állapotban, hogy bírja a heti két mérkőzéses ritmust.

A legnagyobb hiányzó Halmosi Péter lesz, aki a kupában és a bajnokságban is piros lapot kapott, és az MLSZ fegyelmi bizottsága mindkét sorozatban három-három mérkőzésről eltiltotta.

Az Újpest jó hangulatban várhatja a csatát, hiszen vasárnap legyőzte az NB I rangadóján az ősi rivális Ferencvárost. A hazaiak győzelmére 1.66 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a Haladás idegenbeli sikerére 4.33 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply