by

Még nem kapott EL-gólt a Krasznodar

2014. July 31. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Tomislav Szivics
Csütörtökön az FC Krasznodar ellen lép pályára a Diósgyőr labdarúgócsapata az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

 

Az orosz együttes az előző szezonban tizenöt győzelemmel, öt döntetlennel és tíz vereséggel, 50 ponttal a Premjer Liga ötödik, még éppen kupaindulást jelentő helyén végzett, csakúgy, mint az NB I-ben a Diósgyőr. A Krasznodar költségvetése ugyanakkor jóval nagyobb, a milliárdos Szergej Galickij által támogatott együttes keretében tíz válogatott játékos található. Köztük a legismertebb a két orosz nagyágyú, a 35-szörös válogatott középpályás, Marat Izmajlov, aki öt évet a Sportingban, egyet a Portóban húzott le, mielőtt hazatért, illetve a 47-szeres válogatott Vlagyimir Bisztrov, ő a Zenitből érkezett a nyáron.

De akad fehérorosz, lengyel, üzbég, ukrán, izlandi és szenegáli válogatott is, plusz három brazil, akik közül Wánderson az elmúlt két szezonban is házi gólkirály volt.

A szakvezető, Oleg Kononov jól ismerheti az Európa Ligát, hiszen a Karpati Lviv csapatát 2010-11-ben bejuttatta az Európa Liga csoportkörébe. A felkészülés jól sikerült, hiszen többek között legyőzték a szintén El-selejtezőben érdekelt azeri Qarabag (1-0), illetve a Bajnokok Ligájában érdekelt görög Olimpiakosz (2-0) csapatát is.

A klub történetének első európai kupamérkőzésén, az EL-selejtező második körében az észt Kalev Sillamäe volt az ellenfél, az idegenbeli 4-0-s siker után otthon 5-0-ra nyertek az oroszok – Wánderson három gólt szerzett összesen -, azaz még érintetlen a krasznodariak hálója.

Az együttesben két sérült van, Pavel Mamajev és Ruszlan Adzsindzsal egyéni edzéseket végzett csak a héten, és bár elutaznak a csapattal a debreceni stadionban tartandó kupamérkőzésre, nem valószínű, hogy pályára lépnek a Diósgyőr ellen.

A csütörtöki EL-selejtezőn a Diósgyőr győzelmére 7.50 az odds, a döntetlenre 4.20, míg a Krasznodar sikerére 1.44 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply