by

Hoddle visszatért az edzősködéshez

2014. August 13. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

Nyolc év után visszatér a profi edzősködéshez Glenn Hoddle, az egykori angol szövetségi kapitány 2006 óta csak saját futballakadémiáján dolgozott, most azonban csatlakozott a Queens Park Rangers szakmai stábjához.

Generic

Az egykori 56-szoros válogatott középpályás játékosként a Tottenham, a Monaco, a Swindon Town és a Chelsea csapatait erősítette, edzőként utóbbi kettőnél kezdett, majd 1996 és 1999 között angol szövetségi kapitány volt. A válogatottal 1998-ban vb-nyolcaddöntős volt, de egy évvel később egy szerencsétlen nyilatkozat miatt – amelyben a testi fogyatékosokra tett sértő kijelentéseket – a szövetség menesztette. Ezt követően még dolgozott a Southamptonnál, a Tottenhamnél és a Wolverhamptonnál, de 2006-ban távozott, és inkább futballakadémiát alapított.

Elmondása szerint az elmúlt nyolc évben 26 komoly ajánlatot kapott, de csak most, Harry Redknapp hívószavára döntött úgy, hogy visszatér az angol futball élvonalába.

“Glenn nagyszerű lesz, tökéletesen érti a futballt, ismeri a játékot, és nagyszerű edzéseket fog vezényelni a fiúknak” – nyilatkozta a frissen feljutott Queens Park Rangers szakvezetője Redknapp, aki az edzői stábjában alkalmazza Hoddle-t.

“Mindig is imádtam az edzői munkát, alig várom, hogy találkozzak a játékosokkal, és belevágjak” – nyilatkozta az 56 éves nagy visszatérő. Hoddle a második olyan edző lesz Redknapp szárnyai alatt, aki dolgozott már szövetségi kapitányként, korábban Steve McClaren is hasonló szerepet töltött be a QPR-nál tavaly július és szeptember között, de végül elfogadta a Derby County által felkínált lehetőséget, és inkább menedzserként folytatta.

A Queens Park Rangers az előző szezonban a Championship 4. helyén zárt, de a playoffban előbb a Wigant múlta felül, majd a döntőben Bobby Zamora 90. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött a Derby ellen.

A csapat szombaton a Hull City ellen kezdi az új szezont, győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendégek sikerére 2.87 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply