by

Folytatná jó sorozatát a Monaco

2014. December 20. Saturday in Egyéb, Hírek

Leonardo Jardim
A francia Ligue 1 19. fordulójában a jó formában lévő AS Monaco a kieső helyen álló Metz gárdájához látogat.

 

Leonardo Jardim, a hercegségbéliek vezetőedzője győzelmet vár csapatától, amely a legutóbbi öt tétmeccsét egyaránt megnyerte. Szerdán a francia Ligakupában nyert a Monaco, méghozzá idegenben bizonyult jobbnak az Olympique Lyonnál, igaz csak a büntetőpárbajt követően. Jardim legénysége így már negyeddöntős, de szombaton este már bajnoki vár rá a Metz vendégeként.

“Fizikálisan ez a sűrű program igen sokat kivesz az együttesből” – mondta a monacóiak edzője, akinek csapata még a Bajnokok Ligájában is áll, és a tavasszal majd az angol Arsenallal játszik. “Sokkal jobb lenne, ha vasárnap játszanánk. Jó csapattal játszunk majd, de a három pontot akarjuk megszerezni. Ellenfelünk a védekezésre fogja fektetni a hangsúlyt, így nekünk be kell bizonyítani, hogy valóban jobbak vagyunk, ezt a problémát is meg kell tudni oldalunk.”

A Metz nincs jó formában, hiszen november 2-a óta egyetlen tétmeccset sem tudott megnyerni. A Ligakupából a Nantes együttese ejtette ki a bordó mezeseket, de odahaza a Metz nem teljesít rosszul, mivel a Paris Saint-Germainen kívül egyetlen együttes sem tudott nyerni a Stade Saint-Symphorienben – a címvédőnek is csak 3-2-re sikerült.

Bár a Metz tavasszal a másodosztály bajnokaként jutott fel az élvonalba, egyelőre idén nem tudja azt a meggyőző játékot nyújtani, mint korábban. Albert Cartier vezetőedző ennek ellenére bízik a keretben.

“Tizennyolc meccsünk volt eddig, és csak négy alkalommal nyújtottunk rossz teljesítményt, ami egyáltalán nem rossz” – mondta a szakember. “Nem könnyű túllendülni a nehéz periódusukon, de ezek segítenek minket abban, hogy a folytatásban erősebbek legyünk.”

A Metz győzelmét 4.00 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.30, a vendég Monaco sikerére pedig 2.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply