by

Eldőlhet Hiddink sorsa

2014. November 15. Saturday in Egyéb, Hírek

Guus Hiddink állása is lehet a tét a Hollandia-Lettország Európa-bajnoki selejtezőn, ugyanis a világbajnoki bronzérem megszerzése óta a holland válogatott csupán egy meccset nyert meg.

Generic

Hollandia eddig meglehetősen pocsékul szerepel az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, hiszen a nyitófordulóban Csehországban elszenvedett 2-1-es vereség után ugyan 3-1-re nyerni tudott hazai pályán Kazahsztán ellen, de ezt követően 2-0-ra kikapott Izlandon, így három ponttal csupán a harmadik helyen áll az egyaránt kilencpontos Izland és Csehország mögött. A szombati ellenfél, Lettország még náluk is rosszabbul szerepel, a Kazahsztánban kiharcolt 0-0-s döntetlen után ugyanis a csapat simán, 3-0-ra kikapott otthon az izlandiaktól, majd hazai pályán csak 1-1-re volt képes Törökországgal.

A szombati mérkőzésen múlhat Guus Hiddink sorsa, a hollandok 68 éves szövetségi kapitányát ugyanis holland lapértesülések szerint meneszthetik, ha nem sikerül otthon legyőzni a letteket. Mióta a holland válogatott a harmadik helyet megszerezte a világbajnokságon, azóta a csapat csupán egy meccset tudott megnyerni, pedig öt találkozót is játszott Hiddink irányítása alatt. Legutóbb Amszterdamban Mexikótól kapott ki 3-2-re a válogatott.

“Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de rendre kihagytuk őket. Volt legalább nyolc ziccerünk, ebből legalább három-négy gólt kellett volna szereznünk. Ebben kell fejlődnünk a szombati meccsre” – nyilatkozta Hiddink. Bruno Martins Indi megbetegedett, Ron Vlaar pedig megsérült, így ők biztosan nem játszanak, a letteknél nincs ilyen hiányzó.

A két válogatott eddig egyszer találkozott egymással, 2004-ben Ruud van Nistelrooy duplájával és Roy Makaay góljával Hollandia 3-0-ra győzött. Nagy meglepetés lenne, ha a lettek meg tudnák verni a hollandokat, ugyanis 16 mérkőzés óta nyeretlenek idegenben, utoljára 2011 szeptemberében tudtak győzi az otthonuktól távol.

A hollandok győzelmére 1.16, a döntetlenre 8.00, a lettek sikerére pedig 21.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply