Doll gyilkos Fradit akar

2014. October 18. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Böde Dániel
Az idén a Ferencváros és a Pécs labdarúgócsapata sem szerepel úgy, ahogy azt az idény előtt várta, az FTC a hatodik, a PMFC pedig a tizenkettedik a tabellán.

 

Azért is lesz érdekes a két csapat szombati, üllői úti találkozója, mert a Pécs idegenben az idén még nem kapott ki (2 győzelem, 2 döntetlen), az FTC pedig hazai pályán nem szenvedett még vereséget a bajnokságban (3 győzelem és egy döntetlen).

A két csapat szombati bajnokija előtt a Ferencváros és a Pécs eddig 93 alkalommal találkozott egymással, az 52 Fradi-győzelem mellett 19 pécsi siker és 22 döntetlen született, a gólkülönbség pedig 162-86 a zöld-fehérek javára.

Véber György, a Pécs vezetőedzője elmondta, hogy a Ferencváros ellen mindig megtisztelő játszani, de ez a Fradi jelenleg nem képvisel olyan játékerőt, hogy eleve feltartott kézzel menjen ki a pályára bármelyik ellenfél is.

“Egy feljebb tolt védőmunkát kell hatékonyan megoldanunk úgy, hogy a Fradi ne tudjon lendületbe kerülni. Mindkét együttes rossz szériában van, így ez lehet az a mérkőzés, ahol megadatik a javítási lehetőség. Még ha nem is lesz csordultig tele a lelátó, egy ilyen futballközegnek ösztönzően kell hatnia a futballistákra” – fogalmazott Véber György.

Kollégája, Thomas Doll úgy nyilatkozott, hogy ebben a szezonban jóval több lehetőséget dolgoznak ki az ellenfelek kapuja előtt, mint tették azt az előző idényben, ugyanakkor a helyzeteiket nem tudják megfelelően értékesíteni, szerinte ez a probléma.

“Egy olyan csapatot szeretnék látni, amely gyilkos ösztönnel rendelkezik, és a tizenhatos környékén kíméletlenül kihasználja az előtte adódó lehetőségeket. Csak így tudjuk elérni a céljainkat, amely most elsősorban az, hogy ismét ott legyünk a tabella élmezőnyében” – mondta a Fradi vezetőedzője.

A két csapat legutóbbi három budapesti meccséből kettőt a Pécs nyert meg. A mecsekaljaiak mostani győzelmére 6.00 az odds, a döntetlenre 3.80, a házigazda FTC sikerére pedig 6.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply