Blanc kiérdemelte a PSG bizalmát

2013. November 29. Friday in Francia Ligue 1., Hírek

Laurent Blanc

A francia klub első embere elégedett Laurent Blanc munkájával, és előre bocsátotta, hogy a szakvezető a közeljövőben szerződést hosszabbíthat.

 

A Paris Saint-Germain szerdán 2-1-re verte az Olimpiakoszt a Bajnokok Ligája C csoportjában, a győzelemmel pedig bebiztosította továbbjutását és első helyét. A görögök elleni meccsen Zlatan Ibrahimovic már a 7. percben vezetést szerzett, ez volt a svéd nyolcadik találata a sorozat ötödik meccsén, ezzel megjavította George Weah korábbi klubcsúcsát. A görögök ugyan a hajrá kezdetén Konstantinos Manolas révén kiegyenlítettek, de Edinson Cavani a rendes játékidő utolsó percében eldöntötte a három pont sorsát.

A meccs után a párizsi klub elnöke, Nasser Al-Khaleifi elégedetten nyilatkozott a csapatról, és annak edzőjéről, előre bocsátva, hogy Laurent Blanc megérdemli szerződése meghosszabbítását.

“Ő egy remek edző, és megérdemli, hogy hosszabb távon számítsunk a munkájára, amellyel nagy boldogságot okozott nekünk. Továbbra is beszélni fogunk egymással, és már a jövőt is szóba hozhatjuk” – jelentette ki a katari elnök.

Blanc a nyáron vette át a PSG szakmai irányítását, az egykori válogatott labdarúgó kapcsán nagy volt az elvárás. Elődje, a Real Madridhoz távozó Carlo Ancelotti az elmúlt szezonban 19 év után szerzett ismét bajnoki címet a csapattal.

A párizsiak a francia bajnokság 15. fordulójában az Olympique Lyont látják vendégül, a PSG négy ponttal vezeti a tabellát a Lille előtt, a Lyon pedig a hetedik. A PSG vasárnapi győzelmének az oddsa 1.33, a döntetlenre 5.00, a Lyon sikerére 8.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply