by

Berg marad a Legia edzője

2015. January 15. Thursday in Egyéb, Hírek

Henning Berg
Két évvel meghosszabbította Henning Berg szerződését a Legia labdarúgócsapata, így a norvég szakember ideális esetben 2018. június 30-ig maradhat a varsói együttesnél.

 

A játékosként a Blackburnnel és a Manchester Uniteddel is bajnoki aranyat nyert, százszoros norvég válogatott védő 2005-ben a hazai Lyn csapatánál kezdett edzősködni, amelyet egyből bajnoki bronzéremig vezetett. Három év után távozott, majd 2009 és 2011 között a Lilleströmöt irányította. 2012-ben a Blackburn szerződtette, de miután 57 nap alatt tíz mérkőzésen csak egyszer nyert csapata, menesztette a klub vezetése. 2013 decemberében fedezte fel a Legia, és a távozó Jan Urban helyére két és fél évre kinevezte.

Az első fél szezont aranyéremmel zárta, majd tavaly ősszel félelmetes kupaszezont produkált a csapattal. A Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában a skót Celticet 6-1-es összesítéssel lemosta ugyan a pályán, de egy játékos jogosulatlan szereplése miatt végül a skótok jutottak tovább. A Legia az Európa Ligában folytatta, ahol az utolsó selejtezőkörben 3-0-lal elbúcsúztatta a kazah Aktobe csapatát, majd a csoportkörben simán tovább jutott az ukrán Metalist Harkiv, a török Trabsonspor és a belga Lokeren előtt.

A legjobb 32 között az Ajax következik, a február 19-i első mérkőzésen a házigazda hollandok sikerére 1.72 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a Legia idegenbeli győzelmére 4.75 szorzóval lehet fogadni.

Miután 19 forduló után a hazai bajnokságban is az első helyen áll a Legia, nem volt váratlan Berg szerződéshosszabbítása.

“Henning nagyon jól illeszkedik a klubhoz, remek munkát végez, ezért szerettük volna mihamarabb magunkhoz kötni őt egy hosszabb távú szerződéssel” – nyilatkozta Boguslaw Lesnodorski klubelnök. “A játékosok tudják, hogy ez a klub most olyan hely, ahol harmonikusan lehet fejlődni, és ahol minél jobb eredményeket érhetnek el.”

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply