by

A Hertha történelmi tettre készül

2016. April 19. Tuesday in Egyéb, Hírek

Dárdai Pál
A legutóbbi három bajnokin nem tudott győzni és már a Bundesliga dobogójáról lecsúszott a Hertha, de szerdán az elégedetlenkedő szurkolókat is maga mellé állíthatja, ha legyőzi a Borussia Dortmundot a Német Kupa elődöntőjében.

A berliniek utoljára március 19-én ünnepelhettek győzelmet, akkor az Ingolstadtot sikerült 2-1-re legyőzni, azóta azonban hullámvölgybe kerültek Dárdai Pál tanítványai. A Borussia Mönchengladbach elleni idegenbeli KO-vereség (0-5) után a Hannover ellen otthon csak egy 2-2-es döntetlen jött össze, szombaton pedig úgy kaptak ki a Hoffenheim otthonában, hogy a vezetést is megszerezték, végül azonban egy 85. percben esett fejesgóllal a hazaiak nyertek, 2-1-re.

Azonban nincs veszve semmi, a Német Kupa elődöntőjében a Dortmund elleni sikerrel mindent megbocsátanának a szurkolók. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a párharc helyszíne a berlini Olimpiai Stadion lesz.

A Hertha története során eddig kétszer játszhatott döntőt: 1977-ben a Kölntől, 1979-ben a Fortuna Düsseldorftól kapott ki.

A német szövetség döntése értelmében 1984-1985 óta mindig a Olimpiai-stadion a finálé helyszíne, azóta viszont a berlini drukkerek csak egyszer mehettek ki úgy saját stadionjukba, hogy volt értelme szurkolniuk is: 1992-93-ban azonban óriási meglepetésre a Hertha amatőrcsapata jutott el az utolsó mérkőzésig, s szenvedett 1-0-s vereséget a Bayer Leverkusentől.

“A szezon kezdetétől azt mondtam, hogy van egy álmunk. Persze kijelenteni a kupadöntőbe jutást, rendszerint azzal járt, hogy kinevettek bennünket. Már játékosként is a finálé volt évről évre a célunk, de nem vettek bennünket igazán komolyan. Most más a helyzet, ez a csapat hisz a sikerben” – nyilatkozta Dárdai.

A két csapat februárban egyszer már meccselt egymással az Olimpiai-stadionban, az a bajnoki gól nélküli döntetlennel ért véget. “A legfontosabb a taktikai fegyelem, ezek kívül szükségünk lesz arra, hogy szerdán jó állapotban legyünk. Ha nyerünk, akkor húsz évig rólunk fognak beszélni” – tette hozzá.

A Hertha rendes játékidőben elért győzelmére a szorzó 5.50, a döntetlenre 3.80, míg a Dortmund 90 perc alatt kiharcolt idegenbeli sikerére 1.61.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply