by

A 100 pont a Leicester célja

2014. April 24. Thursday in Angol Championship, Hírek

A Leicester City már hetekkel ezelőtt bebiztosította feljutását a Premiershipbe, azóta az is biztossá vált, hogy az első helyen zárja a Championship-idényt.
Nigel Pearson

A Leicester még sosem szerepelt olyan jól a másodosztályban, mint idén.

Már csak az a kérdés, hány pont áll majd a csapat neve mellett a szezon végeztével, illetve az, hogy meglesz-e a háromjegyű pontszám. A Bolton elleni, idegenbeli győzelemmel már 96 egységet szerzett a gárda, és ha az utolsó két körben legalább egy győzelem és egy döntetlen lesz a mérleg, akkor Nigel Pearson együttese átlépi a bűvös 100 pontos határt.

Hasonló bravúr az utóbbi 10 évben csak a Newcastle-nek és a Readingnek sikerült, a Szarkák azóta is az élvonalban szerepelnek, míg a Reading jelenleg a rájátszásért küzd a másodosztályban.

“Motivációnak nagyon jó ez a százpontos határ. Jól akarjuk zárni a szezont, morális kötelességünk a maximumot adni a hajrában is, azok után is, hogy a klub történetének legjobb másodosztályú szereplését tudjuk magunk mögött. Nem tudom, sikerül-e a száz pontot elérni, de mindent megteszünk ennek érdekében” – mondta Pearson.

A Leicester hétvégén a Huddersfield otthonába látogat. A hazaiak az előző fordulóban aratott győzelmükkel bebiztosították másodosztályú tagságukat, egyben a biztos kiesésre ítélték a sereghajtó Yeovilt. A hazai győzelemre az odds, a döntetlenre , a Leicester diadalára a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply