by

Zanetti a Milan legyőzésével üzenne

2013. December 22. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Javier Zanetti

Javier Zanetti szerint az Inter még nem mondott le a bajnoki cím megszerzéséről, ennek egyik fontos állomása lehet a vasárnapi, Milan elleni derbi.

 

Az olasz bajnokság 17. fordulójának vasárnapi záró meccsén az Inter a Milant látja vendégül. A két milánói klub korábban éveken keresztül a bajnoki címért versengett, ám az elmúlt szezonban egyik gárdának sem volt esélye a scudettóra. A Milan idén is roppant gyengén kezdett a pontvadászatban, az Inter azonban még nem mondott le az első helyről.

“Ez a mérkőzés nagyon fontos a számunkra, győzelemmel akarunk búcsúzni az évtől, ráadásul egy Milan elleni siker üzenet lehet az előttünk állóknak is, hogy komolyan vegyék a törekvéseinket” – mondta Javier Zanetti, az Inter veterán csapatkapitánya.

Az Inter a 17. forduló előtt ötödik a tabellán, lemaradása az élen álló Juventus mögött már 15 pont. A Milan ezzel szemben csak a 12. helyen tanyázik, hátránya a városi riválissal szemben kilenc egység, vagyis a piros-feketék vasárnapi győzelmükkel hat pontra csökkenthetik a távolságot.

Az elmúlt szezonban az Inter a Milan pályaválasztásával rendezett őszi bajnokit 1-0-ra megnyerte, míg tavasszal a két gárda 1-1-es döntetlent játszott.
Zanetti tisztában van vele, hogy a Milant annak ellenére is kemény feladat legyőzni, hogy idén csak árnyéka önmagának.

“Nem lehet a Milant egy kézlegyintéssel elintézni. Kaká és Balotelli igazi világklasszisok, akik bármikor képesek eldönteni egy meccset” – véli Zanetti.
Az Inter sikerének az oddsa 2.62, a döntetlenre 3.30, a Milan győzelmére 2.62 a szorzó. Arra, hogy Balotelli beveszi az Inter kapuját, 2.62 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply