Xavi lemondta a válogatottságot

2014. August 6. Wednesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Xavi Hernandez
Xavi bejelentette, hogy a jövőben csak a klubfocira koncentrál, és nem áll a spanyol válogatott rendelkezésére.

 

A középpályás egész pályafutását a Barcelonában töltötte, 1998-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban, azóta közel ötszáz bajnokin erősítette a katalán sztárcsapatot. Klubszinten mindent megnyert karrierje során, és immár 14 éve erősíti a spanyol nemzeti csapatot is.

Xavi a világbajnokságon 133-ra növelte válogatottságainak a számát, a spanyol nemzeti együttessel kétszer hódította el az Európa-bajnoki címet 2010-ben pedig világbajnok lett Dél-Afrikában. Azonban az idei vb kudarc volt a spanyolok számára, címvédőként még a csoportból sem jutottak tovább.

Xavi kapcsán a már a vb előtt felmerült, hogy elhagyja a Barcelonát, amely igyekszik megújulni a szintén csalódást keltő szezont követően. Az új vezetőedző, Luis Enrique azonban úgy döntött, hogy még egy évig számít a középpályásra, aki pedig így maradt, csak a válogatottságnak mond búcsút.

“Úgy döntöttem, hogy elhagyom a válogatottat, az én időm lejárt. Mindenkinek nagyon hálás vagyok a szövetségnél, megannyi boldog időben és sikerben volt együtt részünk. Büszkén távozom, és mindenkinek a legjobbakat kívánom” – jelentette ki Xavi.

Xavi azt is elmondta, hogy nagyon reméli, hogy a következő szezonban kárpótolni tudja a csalódott barcelonai híveket.

“Nagyon csalódott voltam, és úgy döntöttem, hogy távozom. De Luis Enrique és Zubizarreta meggyőztek arról, hogy még hasznos tagja tudok lenni a csapatnak” – avatott be a részletekbe a középpályás.

A Barca augusztus 24-én, hazai pályán az Elche ellen kezdi meg a bajnoki küzdelmeket. Győzelmére 1.10 az odds, a döntetlenre 9.00, a vendégek sikerére 21.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply