by

Wenger szerint nincs vezér a védelemben

2014. December 25. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Per Mertesacker
Nincs igazi vezére az Arsenalnak – ezt maga Arsene Wenger, az angol Premier League-ben szereplő klub menedzsere mondta.

 

Néhány napja a londoniak a Liverpool otthonában játszottak 2-2-es döntetlent, de a hazaiak egyenlítő góljára egészen a ráadásig kellett várni, annak ellenére, hogy végig domináltak a találkozón. Az Arsenal tehát az utolsó percekben bukott két pontot, és Wenger szerint azért, mert a védelem nem nyújt folyamatosan jó teljesítményt, valamint még vezére sincs. Hozzátette, ő nem hibáztatja az egyik belső védőjét, Per Mertesackert.

“Mertesacker a legjobbját nyújtotta, a szögletvariációnál nem ő hibázott, hanem az egész csapat, mivel nem volt megszervezve a védekezés” – mondta Wenger a Queens Park Rangers elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón. “Semmi kommunikáció nem volt, ami hiba. Talán beszéltek, de kintről nem úgy látszott, hogy bárki is irányította volna a dolgokat. Nagyon fontos, hogy legyen egy vezér, hiszen olykor egy méter is sokat számít.”

Wenger hozzátette, hogy a sérülések miatt Mathieu Debuchynek muszáj volt a védelem tengelyében játszania, de ha Laurent Koscielny ismét egészséges lesz, akkor az Arsenal védelme is sokkal magabiztosabbá fog válni.

Mikel Arteta, Jack Wilshere, Aaron Ramsey, Abou Diaby, Mesut Özil és Serge Gnabry is sérült, így a francia szakember rájuk továbbra sem számíthat. A londoniak legközelebb pénteken lépnek pályára, ellenfelük majd a városi rivális QPR lesz az Emiratesben.

Az Arsenal győzelmére 1.28 az odds, míg a döntetlent 6.00, a vendég Queens Park Rangers sikerét pedig 13.00 szorzóval lehet megjátszani.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply