by

Visszavágna a Tottenham

2014. January 28. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Manuel Pellegrini

Novemberben megalázó, 6-0-s vereséget szenvedett a Tottenham labdarúgócsapata a Manchester City vendégeként a Premier League-ben, a visszavágás ideje szerdán érkezik el, amikor a bajnokság második helyén álló együttes a White Hart Lane-re látogat.

 

Azt a vendégek edzője, Manuel Pellegrini is tudja, hogy most nehezebb mérkőzés vár rá, noha csapata egészen elképesztő formában van. A Manchester City utoljára november 10-én kapott ki az élvonalban, akkor a Sunderland otthonában maradt alul 1-0-ra. Azóta 12 bajnokin mindössze a Southampton tudott pontot csenni még december elején (1-1), tizenegyszer azonban a manchesteriek nyertek, és sorozatban hét győzelemnél járnak, ebben benne van egy Arsenal elleni 6-3-as, és egy Liverpool elleni 2-1-es diadal is.

A Tottenham csapatánál éppen az ominózus katasztrofális vereség ingatta meg először Andre Villas-Boas székét, majd a Liverpooltól elszenvedett másik nagy vereség után menesztették is a portugál trénert. A helyére került Tim Sherwood irányítása alatt azonban még veretlen a Spurs, legutóbbi négy mérkőzését pedig megnyerte, többek között a Manchester United ellen az Old Traffordon is győzni tudott.

A támadójátékot az a togói Emmanuel Adebayor élesztette újra, akit Villas-Boas érthetetlen módon mellőzött. Amióta visszakerült a csapatba, azóta viszont megállíthatatlan, nyolc mérkőzésen hatszor volt eredményes.

A Tottenham tavaly 3-1-re győzött pályaválasztóként, ezúttal sikerére 3.75 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a vendégek győzelmére 2.05 szorzóval lehet fogadni.

A hazaiaknál ismét játékra jelentkezett Paulinho, ő a legutóbbi négy meccset bokasérülés miatt hagyta ki. A hírek szerint felépült Andros Townsend és Jan Vertonghen is, de Sandro vádlija és Younes Kaboul combja még nem alkalmas a játékra.

A Manchester City a szombati FA-kupa-mérkőzésen 0-2-ről állt fel, és Sergio Agüero mesterhármasával fordítva 4-2-re verte a Watfordot. A meccset kihagyta a spanyol válogatott támadó, Alvaro Negredo, akinek vállal már meggyógyult, így várhatóan a kezdőben kap majd helyet. Kész a visszatérésre David Silva is, míg Joe Hart, Pablo Zabaleta, Vincent Kompany és Fernandinho várhatóan csak a kispadon kap helyet.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply