by

Visszatérők az Internél

2014. November 6. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Dani Osvaldo

Walter Mazzarri csapatába két alapember is visszatérhet a Saint-Etienne elleni Európa Liga-mérkőzésen, Pablo Daniel Osvaldo és Yuto Nagatomo is felépült korábbi sérüléséből.

 

Az Inter messze elmarad a várakozásoktól ebben a szezonban, a milánói kék-feketék mindössze a kilencedik helyen állnak a Serie A tabelláján, legutóbb a kiesés elől menekülő Parmától kaptak ki 2-0-ra. Mazzarri szerint a gyengébb szereplés oka a sok sérülés, de jó hír, hogy a csütörtöki összecsapásra két alapember is felépült, pályára léphet Pablo Daniel Osvaldo és Yuto Nagatomo is.

Mazzarri és az Inter már ismerheti a csütörtöki ellenfelet, tekintve, hogy az Európa Liga csoportkörének előző fordulójában már összecsaptak, akkor Milánóban gólnélküli döntetlen született.

“Nagyon tiszteljük az ellenfelet, amely nagyon erős fizikai téren. Versenyképes a franciák kerete, és nagyon veszélyes a kontratámadási potenciáljuk. Nagyon szenvedélyes lesz a közeg, felkészültünk rá, hogy a szurkolók teljes odaadással buzdítják majd a hazai csapatot. Felkészültünk, és a legjobbunkat akarjuk nyújtani” – mondta Mazzarri, akit rengeteg kritika ért már ebben a szezonban, sokan biztosra veszik, hogy a következő idényben már nem ő irányítja majd az Intert.

A franciák csütörtöki sikerének az oddsa 2.37, a döntetlenre 3.25, az olaszok győzelmére 3.40 a szorzó.

A Saint-Etienne a Ligue 1 hétvégi körében 1-1-es döntetlent játszott a Lille otthonában.

Az Inter a Saint-Etienne elleni hazai iksz ellenére is magabiztosan vezeti az F csoportot hét pontjával, a Karabag meglepetésre második, a Saint-Etienne a harmadik, míg a Dnyipro Dnyipropetrovszk a sereghajtó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply