by

Valószínű, hogy Hiddink veszi át a Chelsea irányítását

2015. December 19. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Guus Hiddink
Csütörtökön hivatalossá vált az, hogy a Chelsea menesztette José Mourinhót. A csapat az előző idényben nyolcpontos előnnyel nyert bajnokságot a Manchester City előtt, most viszont 16 forduló után csak a 16. helyen áll. Az élen álló Leicester 20, a kiesőhelyen tanyázó Norwich viszont csak egy pontra van a címvédőtől, ami mindent elmond a Chelsea teljesítményéről.

Mourinho a második időszakát töltötte a Chelsea-nél, először 2004 júniusa és 2007 szeptembere között irányította a klubot, a második időszak pedig 2013 júniusában kezdődött. Az 52 éves portugál szakember három bajnokságot és Ligakupát, valamint egy FA-kupát és egy angol Szuperkupát nyert a csapattal. A Chelsea a csütörtökön kiadott közleményében azt írta, mind az edző, mind a klubvezetés egyetértett abban, hogy a mostani idényben elért eredmények nem elég jók, és mindkét fél számára az a kedvező megoldás, ha most elválnak az útjaik.

Hogy ki lesz az utódja? Egyelőre az tűnik a legvalószínűbb megoldásnak, hogy az idény végéig a holland Guus Hiddink lesz a beugró, aki 2009-ben egyszer már elvállalt hasonló szerepet, akkor Luiz Felipe Scolari menesztése után került a klubhoz. Hiddink legnagyobb sikereit a PSV-vel érte el, amellyel hatszor volt holland bajnok, és 1988-ban a BEK-et is megnyerte. A holland edző az utóbbi években főleg válogatottaknál dolgozott, hazája csapata mellett irányított Dél-Koreát (vb-4. hely 2002-ben), Ausztráliát (vb-nyolcaddöntő 2006-ban) és Oroszországot is (Eb-3. hely 2012-ben).

A klub vezetése közben már a hosszabb távú megoldást is keresi, és a hírek szerint Josep Guardiolát, a Bayern München vezetőedzőjét szemelte ki magának.

A Chelsea legközelebb szombaton lép pályára a Premier League-ben, amikor a még nála is rosszabbul álló, 19. Sunderlandet fogadja.

A Chelsea győzelmére a szorzó 1.33, a döntetlenre 5.50, a Sunderland sikerére 5.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply