Vállal még egy évet Totti

2016. June 8. Wednesday in Hírek, Olasz Serie A, UEFA EURO-2016

Francesco Totti
Róma fellélegezhet, a város bordó-sárgákhoz egész pályafutása során hűséges Francesco Totti nem hagyja el az AS Romát, újabb egy évre aláírt.

Pedig volt olyan időszaka a nemrég véget ért idénynek, amikor úgy tűnt, az olasz főváros Capitanója távozik, mert nem jöttek ki jól Luciano Spalletti edzővel. Totti szerződése ráadásul a szezon végén lejárt, de a mostani bejelentés után immár kijelenthető, pályafutása 25. idényét is a Farkasoknál kezdi meg. Totti szeptember 27-én lesz 40 éves, és nem túlzás azt mondani, hogy valóságos intézménynek számít Rómában, ahol nem csak játékintelligenciája és góljai miatt imádják, hanem azért is, mert bár többször is csábították más csapatok, ő azonban végig kitartott a klubja mellett. Olyan ő, akár Ryan Giggs a Manchester Unitednek vagy amilyen Paolo Maldini volt a Milannak.

Totti 2001-ben bajnoki címig vezette a Romát, amellyel 2007-ben és 2008-ban olasz kupagyőztes lett, ezen kívül a Serie A-ban nyolc, a kupában öt ezüstérme van. Az olasz válogatottal a 2000-es Eb-ről szintén van egy elvesztett döntője, 2006-ban, a németországi világbajnokságon azonban kárpótolta a sors, büntetőkkel vágtak vissza a franciáknak, akik hat évvel korábban aranygóllal győzték le őket.

Totti rendelkezik az aktív játékosok közül a legtöbb mérkőzéssel (601) és a legtöbb góllal (248) az olasz bajnokságban, nála többször csak egy játékos, a szintén világbajnok Silvo Piola talált be, aki 274 góllal zárta a pályafutását. Totti összesen 304 gólt szerzett a Romában, amivel klubrekorder, a római derbiken pedig 11 gólnál tart, ami a legtöbbnek számít a párharc történetében.

Egy Totti-típusú irányító a mostani Európa-bajnokságon is jól jönne az olasz válogatottnak, amely a svédekkel, a belgákkal és az írekkel került egy csoportba. Az olaszok Belgium ellen kezdik a tornát. Az olasz győzelemre a szorzó 3.00, a döntetlenre 3.00, a belga sikerre 2.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply