Újra a pályán Cazorla

2016. May 4. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

Santi Cazorla
Amikor az angol bajnokság idénye után elkészülnek az elemzések, biztosan külön fejezetet kap az Arsenal is, amelynek megint nem sikerült bajnoki címet nyernie.

Arsene Wenger csapata utoljára a 2003-2004-es idényben tudott a Premier League élén zárni, azóta hasztalanul próbálkozik. Pedig sokáig a mostani idényben is jól álltak a londoniak, a 2016-os évet ők kezdték a bajnokság első helyén, de végül nem bírták tartani a lépést a története első bajnoki címét szerző Leicesterrel. Az Arsenal visszaesésének egyik oka, hogy a kulcsemberek közül többen is kidőltek hosszabb-rövidebb időre, így a spanyol támadó középpályás, Santi Cazorla is, aki november végén szenvedett térdsérülést a Norwich City elleni bajnokin.

Az első hírek még arról szóltak, hogy Cazorla márciusban visszatérhet, de végül 5 hónapig elhúzódott a felépülése. A 31 éves játékos az Arsenal U20-as csapatában lépett először pályára, és a rájátszás elődöntőjében a Chris Willocknak adott gólpasszal járult hozzá a fiatalok 2-1-es győzelméhez a Blackburn Rovers ellen.

“Boldog vagyok, hogy ismét a pályán lehetek, ez nagyszerű érzés öt hónap után. Továbbra is keményen dolgozom, és szeretnék az utolsó két bajnokin a felnőtt csapatban is lehetőséghez jutni. A célunk, hogy megnyerjük az utolsó két találkozót, mert akkor biztosan az első négyben végzünk, de még nem mondtunk le a második helyről sem” – nyilatkozta a spanyol légiós, aki ebben az idényben 14 bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett, de volt 3 gólpassza.

Az Arsenal jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, hátránya három pont a második Tottenham mögött, és szintén három pont a különbség a javára a negyedik Manchester Cityvel szemben, amely hétvégén az ellenfele lesz.

A Manchester City győzelmére a szorzó 2.37, a döntetlenre 3.40, az Arsenal sikerére 2.87.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply