by

Új szerződést kapott a La Liga legjobb kapusa Jan Oblak

2016. February 10. Wednesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Jan Oblak
Új szerződést írt alá Jan Oblak az Atlético Madriddal, úgy néz ki elégedettek a szlovén kapussal, az új szerződés 2020-2021-es szezon végéig köti őt a klubhoz.

Azt mondják, a kapusokra ugyanaz igaz, mint a borra, vagyis az idővel csak egyre jobbá válnak, márpedig Oblak még csak 23 éves, így akár a világ legjobbjává is kinőheti magát. Oblak a ljubljanai Olimpijában kezdte a pályafutását, ahol 16 évesen debütált az élvonalban. A portugál Benfica 17 évesen szerezte meg az Olimpijától, majd egyből kölcsön is adta a Beira Marnak, majd még ugyanabban a szezonban az Olhanensének, de mindkét csapatnál csak a kispadig jutott.

A portugál bajnokságban 2012 januárjában mutatkozott be, ekkor már az Uniao de Leiria játékosa volt. Ebben az idényben összesen 16-szor jutott szóhoz, majd a következő szezont már a Rio Avéban kezdte, ahol 28 bajnokin állt a kapuban. A Benficánál a 2013-2014-es idényben jött el az ő ideje, és mivel 13 bajnokin csak 3 gólt kapott, így nem érdemtelenül választották meg a bajnokság legjobb kapusának. A Benficával bajnok, kupa és Ligakupa-győztes lett, az Európa Ligában pedig döntőt játszhatott, de a Sevilla 0-0 után büntetőkkel legyőzte a portugálokat. A sikeres idény után bejelentkezett érte az Atlético, amely 16 millió eurót fizetett érte, ezzel ő lett a nyolcadik legdrágább kapus, a Primera Divisiónban viszont egyetlen hálóőrért sem fizettek ennyit. Első madridi évében 11 bajnokin védett, ekkor Diego Simeone még Miguel Ángel Moyát tartotta az első számú kapusnak. Idén azonban fordult a kocka, és eddig mind a 23 fordulóban Oblak nevével kezdődött az Atlético összeállítása. A 23 meccsen mindössze 11 gólt kapott az Atlético, érthető, hogy a vezetőség úgy döntött, Oblak megdolgozott egy új szerződésért.

A második helyen álló Atlético vasárnap a Getafe vendége lesz a bajnokságban. A Getafe győzelmére a szorzó 7.00, a döntetlenre 3.60, az Alético sikerére 1.55.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply