by

Vállsérülést szenvedett Marcelo

2016. February 10. Wednesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Marcelo
A braziliai játékos, Marcelo ugyan végigjátszotta a Real Madrid legutóbbi bajnokiját, de a Granada elleni 2-1-es siker alkalmával vállsérülést szenvedett.

A kedden elvégzett orvosi vizsgálat azt mutatta, hogy a 27 éves brazil balhátvédnek kificamodott a válla, és bár a hivatalos közleményben nem szerepelt, hogy mikor térhet vissza, előreláthatóan pár hetet ki kell hagynia. Egy sérülés sosem jön jókor, de most igazán rosszul érinti a Realt Marcelo elvesztése, mivel a jövő héten már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében is jelenése van a csapatnak, amelynek az olasz Roma lesz az ellenfele. Spanyol források szerint Marcelónak a Roma elleni meccsen kívül az Athletic Bilbao és a Málaga elleni bajnokit kell majd kihagynia.

A Real jelenleg harmadik a tabellán, az Atlético Madrid egy, a Barcelona négy ponttal előzi meg, de a katalánok egy meccsel kevesebbet játszottak, mivel a decemberi klubvébé miatt elmaradt egy bajnokijuk. Marcelo az eddigi 23 fordulóból 20-szor lépett pályára, és mindannyiszor kezdőként, szerzett két gólt, szóval fontos tagja a Realnak, akire nagy szüksége lenne Zinedine Zidane-nak a bajnokságban és a BL-ben is. Ráadásul nem Marcelo sérülése az egyetlen rossz hír a francia edző számára, mert Gareth Bale sem bevethető. A walesi szélső január közepén a Sporting Gijón elleni meccsen szenvedett vádlisérülést, amely egyelőre nem a várt ütemben gyógyul, és további két hétig még pihennie kell, így a Roma ellen ő sem játszhat. Bale a mostani szezonban 15 bajnokin 13 gólt szerzett, tavaly az egész idényben jutott el eddig, úgyhogy az ő hiányát is megérzi a csapat.

A Real szombaton a Bilbaót fogadja, amely az utóbbi években nagy zakókba futott bele a Bernabéuban, 2012-ben 5-1-re, 2013-ban 3-1-re, 2014-ben 5-0-ra kapott ki.

A Real győzelmére a szorzó 1.25, a döntetlenre 5.75, a Bilbao sikerére 11.00.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply