by

Új edzőt kereshet a Watford

2016. May 14. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Quique Flores
Quique Sanchez Flores egy szezon után távozik a Watford labdarúgócsapatának edzői posztjáról, a hírt a klub a hivatalos honlapján jelentette be. A korábban a Valenciát, a Benficát és az Atlético Madridot erősítő szakember tavaly nyáron fogadta ez az angolok javaslatát, és ült le az Izraelbe szerződő Slavisa Jokanovic helyére.

A szezont nagyon jól kezdte az együttes, a 18. fordulóban még a 7. helyen állt, és Sanchez Florest decemberben a hónap menedzserének választották a Premier League-ben, köszönhetően annak, hogy a Norwich, a Sunderland és a Liverpool ellen győzelemre vezette csapatát és játszott egy 2-2-es döntetlent a Chelsea otthonában is.

2016-ban azonban nem ment már a csapatnak, három döntetlen és 12 vereség mellett mindössze négyszer nyert, igaz legalább az FA-kupában a legjobb négy közé jutott, azonban az elődöntőben a Crystal Palace-tól 2-1-es vereséget szenvedett.

A csapat az utolsó forduló előtt a Premier League a 13. helyén áll (a mérlege 12 győzelem, 8 döntetlen, 17 vereség), és biztosan az élvonalban marad. Az utolsó fordulóban, vasárnap 16 órakor a 17. helyen álló Sunderlandet fogadja: a hazaiak győzelmére a szorzó 2.05, a döntetlenre 3.75, míg a vendégek sikerére 3.70.

“A Watford Football Club megerősíti, hogy Quique Sanchez Flores elhagyja Vicarage Roadot. Szeretnénk megköszönni az eddigi segítségét és minden jót kívánunk neki a jövőben” – olvasható a Watford hivatalos honlapján.

“Tegnap volt egy találkozóm a klub vezetőivel, és átbeszéltük a szezont. Végül úgy döntöttem, elfogadom a klub vezetőségének döntését, mert eltérő elképzeléseink voltak a folytatást illetően” – nyilatkozta Sanchez Flores, aki köszönetet mondott játékosainak a szezonbeli erőfeszítésekért.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply