by

A Milan Totti búcsúmeccsén javítana

2016. May 14. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Francesco Totti
Brocchi szerint a Milan Roma elleni bajnokija jó felkészülés lesz a kupadöntőre, mely még képes lehet pozitív irányba lendíteni a milánóiak pocsék szezonját.

A Milan ebben az idényben a nyári edzőváltás és erősítések ellenére is szenvedett, ugyan előrelépett az elmúlt évekhez képest, ám nemhogy a bajnoki címért, még a nemzetközi kupaindulásért folytatott küzdelembe sem tudott beleszólni. A csapat jelenleg hetedik a tabellán, már a legjobb esetben is csak hatodik lehet, ám az Olasz Kupa döntője miatt még van esélye kiharcolni az Európa Ligában való részvételt.

Sinisa Mihajlovic menesztése után Brocchi kapta meg a marsallbotot, ám az egykori játékos kezei alatt sem táltosodott meg a csapat. A fiatal szakember abban bízik, hogy a Roma elleni utolsó bajnoki tökéletes felkészítést jelent majd együttesének a Juventus elleni jövő heti kupadöntőre.

“A szombati egy hatalmas meccs lesz, nagyban befolyásolni fogja az a találkozó, hogy kik játszhatnak majd a döntőben. Azok, akik lehetőséget kapnak, bizonyítaniuk kell, hogy megfelelő a hozzáállásuk a döntő előtt. Ebben a nagyon rövid időben nekem pedig az a feladatom, hogy mindenkinek megadjam a lehetőséget a bizonyításra” – mondta Brocchi.

A hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy a szombati Milan-Roma lesz az utolsó meccse a vendégek legendás csapatkapitányának, Francesco Tottinak, a 39 éves támadó szerződése a nyáron lejár a fővárosiekkal.

A Milan szombati sikerére a szorzó 3.10, a döntetlenre 3.60, a Roma sikerére 2.25.

A két csapat őszi bajnokija 1-1-es döntetlennel végződött.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply