by

Továbbjutott a Loki

2014. July 23. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Kondás Elemér
A DVSC-Teva hazai pályán 2-0-ra verte az észak-ír Cliftonville együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján, és így ugyanilyen összesítéssel bejutott a következő körbe.

 

Az idegenbeli gólnélküli döntetlen után győzni szeretett volna hazai pályán Kondás Elemér együttese, és ezért a mérkőzés elején mindent el is követett. Már a második percben nagy helyzet maradt ki Korhut Mihály előtt, a meccs legjobbja nem sokkal később pedig már remek passzal szolgálta ki Dalibor Volast, aki azonban a lécet találta el. A folytatásban az észak-ír csapatnak is volt helyzete, de az első félidőre a hazaiak fölénye volt jellemző, gól azonban nem született.

A második játékrész 10. percében Jamie McGovern rántotta le a tizenhatos vonala előtt a gólhelyzetben kitörő Volast, a vendégek játékosa piros lapot kapott, míg a megítélt szabadrúgásból René Mihelic bombázott a jobb sarokba. Az emberelőnyben játszó debreceniek szép lassan bedarálták a Cliftonville-t, a 79. percben Ibrahima Sidibe közelről volt eredményes, ezzel el is dőlt az összecsapás. A DVSC, ha csak kicsivel is, de két meccsen jobbnak bizonyul az észak-ír bajnoknál, és 2-0-s összesítéssel jutott a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének utolsó körébe.

“Végig mi uraltuk a játékot, támadásokat vezettünk folyamatosan, és bár a befejezésekbe csúszott hiba, végül kettőt sikerült belőnünk. A végén lőhettünk volna még, csak oda kellett volna passzolni egymáshoz a labdát az utolsó pillanatban” – jelentette ki a meccs után Kondás Elemér.

A BL-selejtezők szerdán folytatódnak, a Steaua Bukarest a Stromsgodsetet látja vendégül: a románok győzelmének az oddsa 1.50, a döntetlenre 4.00, a norvégok sikerére 7.00 a szorzó. A norvégiai meccset 1-0-ra a Steaua nyerte.

Az első meccset idegenben a bukaresti csapat nyerte.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply