by

Tevez nem hosszabbít Torinóban

2015. January 1. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Carlos Tevez
A Juventus argentin labdarúgója kijelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani szerződését, de egyelőre még nem tudja, hogy 2016 után hol folytatja pályafutását.

 

Carlos Tevez 2001-ben a Boca Juniorsban kezdte profi karrierjét, majd három év után a Corinthiansba, onnan pedig a West Ham Unitedbe igazolt. Nemzetközi hírnévre a Manchester Unitedben tett szert, ahonnan a városi rivális Cityhez vezetett az útja. 2013 nyarán szerződött a Juventusba, ahol 2016-ig kötelezte el magát. Az elmúlt és a jelenleg zajló idényben is meghatározó tagja a torinói alakulatnak, amelynek színeiben összesen már 37 gólt szerzett.

A remek teljesítmény ellenére maga Tevez jelentette be, hogy tervei szerint újra veszi a sátorfáját, és a szerződése lejárta után ismét eligazol.

“Mindenképpen kitöltöm itt a szerződésem, ami 2016-ig köt ide. Ez a terv. Az viszont nem szerepel a terveim között, hogy hosszabbítok, legalábbis most úgy gondolom, hogy nem fogok tovább maradni” – mondta a 30 éves argentin csatár hazájában.

Korábban Tevez kijelentette, hogy örömmel fejezné be karrierjét a Boca Juniorsban, ám nem tudja, hogy Torinóból egyenesen Buenos Airesbe vezet majd az útja.

“Ezt most nehéz megmondani. A legmagasabb szinten akarok még játszani, és nem foglalkozom a spekulációkkal” – tette hozzá Tevez.

A Juventus az év utolsó meccsén tizenegyespárbajban elvesztette az olasz Szuperkupát a Napoli ellen, 2015 első bajnoki fordulójában pedig az Inter elleni rangadó vár a bajnoki címvédőre. A torinóiak sikerének az oddsa 1.50, a döntetlenre 4.10, a milánóiak győzelmére 6.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply