by

Silva tart a kicsiktől

2015. January 1. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

David Silva
David Silva szerint a Manchester City nem találja a játékát a kiscsapatok ellen, ezért tart a címvédő csütörtöki, Sunderland elleni találkozójától.

 

A Manchester City kissé nehézkesen indult be a szezon elején, de fokozatosan felvéve a ritmust, most már ott liheg a listavezető Chelsea nyakában az angol bajnoki tabellán. A címvédő azonban az előző fordulóban nagy lehetőséget hagyott ki a további felzárkózásra, a Premier League őszi idényének utolsó fordulójában a Chelsea csak ikszelt, míg a Manchester City hazai pályán hiába vezetett már két góllal is a Burnley ellen végül meg kellett elégedjen az egy ponttal.

Emiatt Manuel Pellegrini együttesének hátránya maradt három pont a 2015-ös év első bajnoki fordulója előtt, a manchesteriek ellenfele csütörtökön a Sunderland lesz. A két csapat néhány héttel ezelőtt csapott össze a Premier League-ben, akkor a City simán nyert 4-1-re idegenben.

Ennek ellenére David Silva aggódik a mérkőzés előtt, és reméli, hogy ezúttal sikerül pontokra váltani a papírformát.

“A Burnley elleni meccs is bizonyította, hogy az angol élvonalban minden meccs nagyon kemény, és a szezon pedig nagyon hosszú. Bármelyik csapat le tud győzni, ha nem vagy formában, és én úgy gondolom, hogy a rossz formában lévő, vagy a kiesés elől menekülő csapatok ellen néha nehezebb a dolgunk, mert ezek a csapatok úgy játszanak, mintha az utolsó meccsük lenne a Premier League-ben” – mondta Silva.

A Manchester City győzelmének az oddsa 1.22, a döntetlenre 7.00, a Sunderland sikerére 15.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply