You are browsing the archive for görög Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

Király Gábor a nyáron hazatérhet Szombathelyre

2015. April 1. Wednesday in Egyéb, Hírek

A nyáron nagy valószínűséggel hazatér Király Gábor, a Fulham labdarúgócsapatának válogatott kapusa.

A 39. születésnapját szerdán ünneplő hálóőr a Bild című német napilapnak adott interjúban elmondta, a szezon végén lejár a szerződése a londoni klubnál, ezt követően pedig úgy tervezi, hogy korábbi együttesében, a Szombathelyi Haladásban folytatja pályafutását két-három évig.

Ami a későbbieket illeti, Király közölte, szülővárosában 2003 óta van egy sportcentruma, 2006 óta kapusiskolája, 2013 óta pedig futballklubja a negyedosztályban. A jövőben ezeket kívánja továbbépíteni.

Király a vasi csapatban kezdte pályafutását, 1997-ben távozott a klubtól, majd játszott a Hertha BSC, a Crystal Palace, a Burnley és az 1860 München együttesében is.

A kapus vasárnap a görögök elleni, gól nélküli döntetlenre végződött Európa-bajnoki selejtezőn 93. alkalommal lépett pályára a válogatottban, amivel az örökrangsor második helyén áll.

sgg \ sma \ sag

MTI 2015. március 31., kedd 15:06

Kettészakadhat a mezőny az F csoportban

2015. March 28. Saturday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

A magyar érdekeltségű csoportban akár teljesen kettészakadhat a mezőny a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi, ötödik fordulója után.

 

Ha Dárdai Pál szövetségi kapitány csapata csak egyetlen pontot is szerez a nyeretlenül sereghajtó görögökkel szemben, akkor biztosan megőrzi a pótselejtezőt érő harmadik helyét, de győzelemmel akár a második pozícióba is kerülhet, amennyiben az északírek kikapnak a vendég finnektől.

Olyan forgatókönyv is elképzelhető, amely szerint a hatcsapatos mezőny teljesen kettészakadna féltávhoz érve. Ez akkor fordulhat elő, ha a románok a várakozásoknak megfelelően felülmúlják a vendég feröerieket, az északírek hazai pályán nyernek a finnek ellen és a magyarok legyőzik a görögöket.

Ebben az esetben a román, északír, magyar hármast mindössze három pont választaná el egymástól, majd hatpontos hátránnyal következne Finnország.

A Groupama Arénában vasárnap 20.45 órakor kezdődő magyar-görög összecsapást az orosz Szergej Karaszjov vezeti majd.

Read the rest of this entry →

Dárdai és a játékosok szerint Görögország sötét ló

2015. March 24. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Mind Dárdai Pál szövetségi kapitány, mind játékosai szerint sötét lónak számít a görög csapat, amelyet vasárnap fogad a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Dárdai Pál

Budapest, 2015. március 24. Dárdai Pál szövetségi kapitány (b4) és a magyar válogatott tagjai a Görögország elleni Eb-selejtező labdarúgó-mérkőzés előtti edzésen Telkiben 2015. március 24-én. A magyar csapat március 29-én este Budapesten, a Groupama Arénában fogadja a görögöket. MTI Fotó: Illyés Tibor
Azonosító: D__YT20150324032

Read the rest of this entry →

Hétfői átmozgatás

2015. March 23. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Az ilyenkor szokásos regeneráló programmal, majd délután átmozgató edzéssel kezdte meg felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint több futballista is sérüléssel érkezett a telki edzőközpontba, volt, akit a helyszínen vizsgált meg az orvosi stáb, de akadt olyan is, akinek MR-vizsgálaton kellett részt vennie.

A keret tagjai vérvételen is átestek, ennek eredményeiből kedd délelőttre mindenkiről pontosan tudni fogja a Dárdai Pál irányított szakmai stáb, hogy milyen edzettségi állapotban van.

sgg \ sgj \ kho

MTI 2015. március 23., hétfő 19:20

Minden jegy elkelt a meccsre

2015. March 21. Saturday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Minden jegy elkelt a Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amelyet a Groupama Arénában rendeznek jövő vasárnap; a találkozót így 22 ezren tekinthetik meg a helyszínen.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője szombaton az MTI-nek hangsúlyozta, az MLSZ-t örömmel tölti el, hogy ekkora az érdeklődés a meccs iránt, és mint mondta, a jegyeladási adatok azt mutatják, hogy a szurkolói kártya nem akadályozza a mérkőzésre járást.

“Annak ellenére, hogy az utóbbi időben többen próbáltak hangulatot kelteni a szurkolói kártya ellen, a válogatott mérkőzése bizonyítja, hogy az nem akadálya, hanem sokkal inkább elősegítője a gyors és kényelmes jegyvásárlásnak” – mondta Sipos Jenő, hozzátéve: aki szeretne kimenni egy találkozóra, azt biztosan nem fogja ebben megakadályozni az, hogy szükség van kártyára, sőt, azzal sokkal egyszerűbb elővételben, online belépőt váltani.

Az MLSZ arra kéri a szurkolókat, hogy lehetőség szerint időben érkezzenek meg a stadionba, elkerülendő az esetleges torlódásokat a kapuknál. Sipos Jenő hozzátette, hogy a találkozó előtt látványos felvezető show-műsorral készül a szövetség.

Az F csoportban harmadik helyen álló magyar válogatott jövő vasárnap 20.45 órától lép pályára a görögök ellen, akik mindössze egy ponttal a csoport utolsó, hatodik helyét foglalják el.

scp \ sgr \ gte

MTI 2015. március 21., szombat 15:45

Megvan a vendégek kerete

2015. March 20. Friday in Hírek, Magyar válogatott

Kijelölte a magyarok elleni jövő vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretét Sergio Markarián, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az uruguayi szakember – akit február közepén neveztek ki – a Groupama Arénában debütál majd a hellének kispadján, méghozzá a görögök számára sorsdöntő találkozón, ugyanis jelenleg négy mérkőzés után egyetlen ponttal az utolsó helyen szerénykednek.

A Görög Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolója szerint a keretbe nem került be a sérült Jorgosz Szamarasz, ugyanakkor a világbajnokság óta először kapott meghívót a veterán Európa-bajnok Kosztasz Kacuranisz.

A görög keret:

  • Kapusok: Oresztisz Karnezisz (Udinese), Sztefanosz Kapino (FSV Mainz 05), Markosz Vellidisz (Giannina)
  • Védők: Vaszilisz Toroszidisz (AS Roma), Kirijakosz Papadopulosz (Bayer Leverkusen), Kosztasz Manolasz (AS Roma), José Holebasz (AS Roma), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Dimitrisz Sziovasz (Olimpiakosz), Szokratisz Papasztatopulosz (Borussia Dortmund), Vangelisz Morasz (Verona), Kosztasz Sztafilidisz (Fulham)
  • Középpályások: Panajotisz Tahcidisz (Verona), Kosztasz Kacuranisz (Atromitosz), Kosztasz Fortunisz (Olimpiakosz), Anasztaziosz Lagosz (Panathinaikosz), Andreasz Szamarisz (Benfica), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Verona), Jannisz Fetfacidisz (Chievo), Jannisz Janniotasz (Aszterasz Tripolisz), Panajotisz Kone (Udinese)
  • Támadók: Kosztasz Mitroglu (Olimpiakosz), Nikosz Karelisz (Panathinaikosz), Sztefanosz Athanasziadisz (PAOK)

sgg \ scp \ ksy

MTI 2015. március 20., péntek 11:57

Visszatérők Dárdai keretében

2015. March 17. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Hajnal Tamás, Koman Vladimir, Leandro és Guzmics Richárd is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott keretében, amely jövő vasárnap a görögökkel játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

Dárdai Pál szövetségi kapitány – aki hétfőn ünnepelte 39. születésnapját – a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának azt mondta, ezúttal nehezebb volt a helyzete a keret kihirdetésekor, ugyanis jelenleg nem minden futballista kap állandó lehetőséget klubcsapatában.

Koman tavaly májusban Dánia, Leandro szintén tavaly, még márciusban Finnország ellen, Hajnal és Guzmics pedig 2013 októberében Hollandiában elszenvedett 8-1-es vereség alkalmával húzta magára a címeres mezt legutóbb.

A szakember hozzátette, eredetileg 30 játékosból álló keretet jelöltek ki, s a hétvégi fordulót követően ezt 24 fősre szűkítették.

“Az ellenfél ismeretében több szempontot is figyelembe vettünk a keret kialakításakor, a futballisták formája mellett ezúttal fontosnak tartottuk, hogy elsősorban rutinosabb, illetve nemzetközi tapasztalattal bíró játékosok kapjanak helyet az együttesben” – nyilatkozta Dárdai Pál.

A tréner elmondta, tervükben szerepelt a Hollandiában profiskodó Otigba Kenneth meghívása is, a futballista azonban jelezte, inkább a nigériai válogatott meghívására vár.

A magyar válogatott jövő vasárnap a Groupama Arénában fogadja a görög együttest.

Read the rest of this entry →

Revánsra készülnek a románok

2014. September 7. Sunday in Hírek, UEFA EURO-2016

Victor Piturca

Revánsra készül a román labdarúgó-válogatott Görögország ellen. A magyarokkal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő együttesnek van miért visszavágnia, a felek ugyanis utoljára tavaly ősszel a világbajnoki pótselejtezőn találkoztak egymással, és akkor a párharcból a görögök jöttek ki győztesen, és ők szerepelhettek a nyári, brazíliai világbajnokságon. November 15-én Athénban 3-1-es görög győzelem, a visszavágón pedig 1-1-es döntetlen született.

 

Azóta a görög kispadon edzőváltás történt, a vb-nyolcaddöntőben Costa Rica ellen büntetőkkel vereséget szenvedő együttes éléről távozott Fernando Santos, a helyét pedig az olasz Claudio Ranieri foglalta el. A szakember vasárnap este debütál, de nagyon örül, hogy az ellenfélnél már nincs ott a keretben Adrian Mutu, aki szerinte sok fejtörést okozott volna tanítványainak.

Read the rest of this entry →

Görögország vs. Románia – 2014/09/07

2014. September 4. Thursday in Elemzés, EURO-2016, Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek

Görögország VS

UEFA Euro 2016

2014/09/07 20:45 (CET),

Karaiszkákisz Stadion

Románia
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az Euro 2016 F selejtező csoportjában, már az első fordulóban döntő mérkőzést játszik egymással Görögország és Románia labdarúgó-válogatottja.

Az F csoportban a görög és a román válogatotton kívül ott van még Magyarország, Észak-Írország, Feröer-szigetek és Finnország.

A papírforma alapján ebből a hat csapatból Görögországnak, Romániának és Magyarországnak van esélye az első két pozíció elfoglalására, de nem szabad leírni sem Finnország, sem Észak-Írország labdarúgó-válogatottját.

A görögök mint tudjuk a világbajnokságról a nyolcaddöntőben búcsúztak, miután 1-1-es 90 perc és hosszabbítás után, a büntető rúgásokban alulmaradtak Costa Rica ellenében.

A román válogatott nem jutott ki a világbajnokságra miután a VB pótselejtezőn pontosan a görög válogatott ellen maradt alul, az első mérkőzésen Görögországban az eredmény 3-1 volt, a visszavágón Romániában pedig 1-1.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 2.00 1 | 2.00 Winmasters X | 3.20 X | 3.20 Unibet 2 | 3.80 2 | 3.80 Sportingbet

Read the rest of this entry →