You are browsing the archive for Bosznia Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

Besic a torna után klubot váltana

2014. May 8. Thursday in Hírek, Világbajnokság 2014

Úgy érzi, Magyarországon már nem fejlődhet tovább, így Muhamed Besic, a Ferencváros bosnyák futballistája a brazíliai világbajnokságon után eligazolna.

 

A 21 éves védő hétfőn bekerült Safet Susic bosnyák szövetségi kapitány 24 fős bő keretébe, amelyből már csak egy játékost vesz majd ki a szakvezető, ám ez vélhetően nem Besic lesz, ugyanis a tréner úgy fogalmazott: ő lehet az egyetlen, aki képes lehet megfogni majd Lionel Messit.

A bosnyák haber.ba honlapon csütörtökön jelent meg egy interjú a ferencvárosi labdarúgóval, aki a kapitány ezen szavaira nem kívánt reagálni, azt azonban elmondta, nagyon örül a lehetőségnek, hogy utazhat Brazíliába.

Besic hozzátette, úgy érzi, az elmúlt két évben rengeteget fejlődött Magyarországon, ugyanakkor azt gondolja, eljött a váltás ideje, ezzel azonban csak a világbajnokságot követően szeretne foglalkozni.

Legutóbb húsz évvel ezelőtt, az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon szerepelt olyan játékos, aki a magyar bajnokságból került hazája keretébe. A Honvédból Emeke Ezeugo a nigériai válogatottban lépett pályára akkor, igaz, csak a bolgárok elleni csoportmérkőzésen kapott lehetőséget: csereként 13 perc jutott neki.

sgg \ sgj \ hgp

MTI 2014. május 8., csütörtök 20:00

Csak két csatár a bosnyák keretben

2014. May 6. Tuesday in Egyéb, Hírek

Hétfőn megnevezte 24 fős világbajnokságra készülő keretét Safet Susic, a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az egykori kiváló PSG-játékos csupán két vérbeli támadót hívott meg a felkészülés utolsó szakaszára.
Edin Dzeko

Dzeko lesz a keret két csatárának egyike. A másik Vedad Ibsevic.

Edin Dzeko (Manchester City) és Vedad Ibisevic (Stuttgart) a bosnyákok összes vb-selejtezőjén pályára lépett, és az ő góljaiknak is köszönhető, hogy a G csoportban jobb gólkülönbséggel megelőzve a görögöket az élen végeztek. Az ismertebb labdarúgók közül ott van a keretben a Stoke City kapusa, Asmir Begovic, a Manchester United kiszemeltje, a Schalke védője, Sead Kolasinac, a Lazio és a Roma középpályása, Senad Lulic, illetve Miralem Pjanic is.

Read the rest of this entry →

Bosznia kihasználná Messi hiányát

2013. November 18. Monday in Hírek, Világbajnokság 2014

Lionel Messi

Az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány, Alejandro Sabella nagyon reméli, hogy Lionel Messi felépül sérüléseiből, és 2014-ben teljes szezont futhat, mert az ő szerepe kulcsfontosságú lesz a világbajnoki szereplést illetően.

 

“Azt hiszem, igazi futballnagyhatalom vagyunk Brazília, Németország és Spanyolország mellett. Messi a legjobb futballista, de a hiányát nemcsak a mi csapatunk érezné meg, de az egész vébé. Messivel vagy nélküle óriási különbség” – mondta Sabella.

Read the rest of this entry →