You are browsing the archive for BATE Boriszov Archives - Page 2 of 4 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

A Malmővel játszik Gulácsi csapata

2014. August 8. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Malmővel játszhat a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért Gulácsi Péter csapata, a Salzburg.

 

A pénteki, nyoni sorsoláson eldőlt az is, hogy a harmadik fordulóban a Debrecenen túljutott BATE Boriszov a Slovan Bratislavával mérkőzik meg.

Az első mérkőzéseket augusztus 19-én és 20-án, a visszavágókat pedig 26-án és 27-én játsszák.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, a főtáblára jutásért (Az UEFA honlapjáról):

Read the rest of this entry →

by

Csalódott Loki fogadja a Puskás Akadémiát

2014. August 8. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kondás Elemér
A DVSC-Teva másodpercekre állt a bravúrtól a BATE Borisov elleni BL-selejtezőn, de végül búcsúzott a sorozattól.

 

A debreceniek a hazai pályán elért 1-0-ás győzelem után a BATE Borisov otthonában is jól kezdtek, az első félidő elejének hazai rohamait átvészelve megszerezték a vezetést, így a fehéroroszoknak már három gólt kellett szerezniük a továbbjutáshoz. Egygólos előnyben Selim Bouadla egy fölösleges szabálytalansággal kiállíttatta magát, de egy órán keresztül emberhátrányban játszó Loki így is közel járt a továbbjutáshoz, a 94. percig ugyanis 2-1-re vezettek a hazaiak.

Read the rest of this entry →

by

Kevesebb lesz a százszázalékos csapat

2014. August 7. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

A három százszázalékos csapat közül kettő egymással játszik a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 3. fordulójában.

A pénteki nyitótalálkozón a Paks az MTK-t fogadja, azaz biztos, hogy tovább csökken a hibátlan együttesek száma.

A jobb gólkülönbségével éllovas Videoton a tavaly bajnok, legutóbb ezüstérmes Győrt látja vendégül. Az ETO egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdte az idényt, illetve még júliusban kiesett az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

A címvédő Debrecen a hétközi, fájó Bajnokok Ligája-búcsút követően – a hajdúsági együttes hosszabbításban kapott góllal esett ki a fehérorosz BATE Boriszovval szemben – szombaton a Puskás Akadémia ellen javíthat.

A Ferencváros-Dunaújváros mérkőzést a zöld-fehérek vasárnapi, Chelsea elleni stadionavatója miatt elhalasztották.

Read the rest of this entry →

by

Bouadla kiállítása okozta a Loki vesztét

2014. August 6. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Ibrahima Sidibe
A Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján a BATE Boriszov 3-1-re verte hazai pályán a DVSC-t, és ezzel kiejtette a magyar bajnokot.

 

Az első mérkőzésen a DVSC egy tizenegyessel legyőzte a fehérorosz együttest. A visszavágón hiába kezdett lendületesen a BATE Boriszov, a fehéroroszok támadásaiban nem volt sok veszély, a magyar bajnok védelme biztosan állta a sarat. Bár a DVSC-nek sem volt sok helyzete az első percekben, végül a 20. percben így is megszerezte a vezetést. L’Imam Seydi kapott remek kiugratást, betört a tizenhatoson belülre, ahol Sziarhei Csernyik vetődött elé, a támadó átesett a kapuson, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest, ahogy az első meccsen is, Ibrahima Sidibe váltotta gólra.

Read the rest of this entry →

by

A hosszabbításban bukott el a Debrecen

2014. August 6. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Debrecen a rendes játékidő hosszabbításában kapott góllal 3-1-es vereséget szenvedett a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként a keddi visszavágón, így összesítésben 3-2-re alulmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában rendezett párharcban.
Varga József

Boriszov, 2014. augusztus 5. A debreceni gól szerzőjét, Ibrahima Sidibét (j2) köszöntik csapattársai, Szakály Péter, Korhut Mihály, Selim Bouadla és Varga József (b-j) a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott BATE Boriszov – DVSC-TEVA visszavágó mérkőzésen a Boriszov Arénában, a fehéroroszországi Boriszovban 2014. augusztus 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Azonosító: DEBRE20140805001

Read the rest of this entry →

by

Nem áll be védekezni a Loki

2014. August 5. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A DVSC labdarúgócsapata kedden Bajnokok Ligája-visszavágón a BATE Boriszov vendége lesz, a tét pedig már a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára jutás.

Kondás Elemér

A magyar bajnok a BL selejtezőjének előző körében könnyűnek ítélt ellenfél jutott, az észak-ír Cliftonville legyőzése így sem bizonyult könnyű feladatnak. A félamatőr kiscsapat ellen kiharcolt továbbjutás utána a fehérorosz bajnok került a DVSC útjába, és már az első meccsen kiderült, hogy a BATE Boriszov már jóval magasabb szintet képvisel.

Read the rest of this entry →

by

Rohamozó ellenfélre számít a Loki

2014. August 5. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Kondás Elemér
A debreceniek a múlt heti hazai mérkőzésen 1-0-ra legyőzték a fehérorosz bajnok BATE Borisov együttesét, de a visszavágó így is kegyetlenül nehéznek ígérkezik.

 

A debreceniek nem először találkoztak a BATE együttesével, két éve a fehéroroszok verték ki Kondás Elemért csapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Akkor idegenben kezdett a DVSC, és a kinti döntetlent követően a fehéroroszok magabiztosan nyertek Magyarországon. Most a hajdúságiak kezdték itthon a párharcot, és úgy nyertek 1-0-ra, hogy a hajrában ziccerük volt a kétgólos győzelemhez is, ám azt elrontották.

Read the rest of this entry →

by

Megérkezett Minszkbe a Debrecen

2014. August 4. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Másfél órás repülőút után hétfőn megérkezett Minszkbe a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely kedden a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.

 

A klub honlapjának beszámolója alapján az együttes már el is foglalta szállását a fővárosban, majd magyar idő szerint 18 órától edz a találkozó helyszínén, a New Borisov Arénában.

Az egy héttel ezelőtti első mérkőzésen Kondás Elemére csapata Ibrahima Sidibe 11-esből szerzett góljával győzött 1-0-ra.

sgg \ slr \ sag

MTI 2014. augusztus 4., hétfő 13:03

by

Európa kapujában a Debrecen

2014. August 4. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Csak egyetlen mérkőzés, a BATE Boriszov elleni keddi visszavágó választja el a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatát attól, hogy 2010 után ismét biztosítsa helyét egy nemzetközi kupasorozat főtáblás küzdelmeiben.

Kondás Elemér együttese a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában 1-0-s előnnyel utazik Fehéroroszországba, továbbjutása esetén pedig biztos, hogy legalább az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt lesz.

Amennyiben a Debrecen sikerrel veszi a mostani akadályt, akkor a BL-selejtezőjének utolsó fordulójába kerül, ennek sorsolását pénteken rendezik Nyonban. A negyedik forduló párharcának győztese a BL-, vesztese pedig az EL főtáblájára kerül.

A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó – aki egy hete büntetőből döntött a Nagyerdei Stadionban – a 93. percben a saját kapujába is betalált. Ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a nyíregyházi visszavágót, amelyen azonban Mozoleszkij és A. Volodko góljaival 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább.

Read the rest of this entry →

by

Büntetésének enyhítését kéri a Debrecen

2014. August 3. Sunday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt szektorbezárással büntetett Debrecen a szankció enyhítését kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA).

 

Erről Róka Géza, a Bajnokok Ligája-selejtezőjében szereplő hajdúságiak klubigazgatója beszélt a Debrecen Televíziónak. Elmondta, az UEFA döntése igen érzékenyen érinti a csapatot, hiszen a B szektor a Nagyerdei Stadion kapacitásának közel negyedét teszi ki. A klub ezért a büntetés mérséklését kérte hivatalos levélben.

Arra is felhívta a szurkolók figyelmét, hogy rasszista megnyilvánulással nagyon nagy bajba sodorhatják a DVSC-t. Hangsúlyozta: az UEFA nagyon komolyan veszi a rasszizmus elleni küzdelmet, épp ezért nagyon súlyos szankciókat alkalmaz az ilyen megnyilvánulások kapcsán.

“Ha hasonló eset újra megtörténik Debrecenben, a következő lépésben már teljes stadionbezárással büntethetik a Lokit, illetve eljuthat odáig is a folyamat, hogy ki is zárhat egy csapatot a küzdelemsorozataiból” – nyilatkozta Róka Géza.

Read the rest of this entry →