by

Nem áll be védekezni a Loki

2014. August 5. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A DVSC labdarúgócsapata kedden Bajnokok Ligája-visszavágón a BATE Boriszov vendége lesz, a tét pedig már a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára jutás.

Kondás Elemér

A magyar bajnok a BL selejtezőjének előző körében könnyűnek ítélt ellenfél jutott, az észak-ír Cliftonville legyőzése így sem bizonyult könnyű feladatnak. A félamatőr kiscsapat ellen kiharcolt továbbjutás utána a fehérorosz bajnok került a DVSC útjába, és már az első meccsen kiderült, hogy a BATE Boriszov már jóval magasabb szintet képvisel.

Kondás Elemér csapatának ellenfele zsinórban nyolcszor lett bajnok, és az elmúlt években kétszer is szerepelt a legrangosabb kupasorozat csoportkörében. Ennek ellenére az első meccsen a BATE sem mutatott sokat, a Loki Ibrahima Sidibe tizenegyesével 1-0-ra győzött, és bizakodva várhatja a visszavágót.

“Előnyt tudtunk szerezni, ami jó, most arra fogunk törekedni, hogy a visszavágón is gólt lőjünk, ezáltal növelhetnénk az esélyeinket. Számítok arra, hogy a fehéroroszok nekünk esnek majd, hiszen ezt tették Debrecenben is, első perctől kezdve támadtak, és próbáltak dominálni. Nekünk arra kell törekednünk, hogy megakadályozzuk a BATE gólszerzését, és a megszerzett labdákkal jól sáfárkodjunk. Ha sikerülne gólt szereznünk, mindenképpen segítené a céljaink elérését. Rendkívül fontos lesz a védekezés is, de nem arra készülünk, hogy beállunk a BATE kapuja elé. Nagyon fegyelmezetten szeretnénk játszani, és nem feladni a támadásokat, hiszen a gól eléréséhez ez kell” – mondta Kondás Elemér.

A DVSC főpróbája nem sikerült fényesre a címvédő a magyar bajnokság 2. fordulójában kikapott az MTK otthonában. A fehérorosz bajnokságban jelenleg szünet van, ám 18 forduló után a címvédő Boriszov csak második a Dinamo Minszk mögött.

A BATE győzelmének az oddsa 1.66, a döntetlenre 3.50, a DVSC sikerére 5.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply