Elődöntőben a címvédő Bayern és az Atlético Madrid
2014. April 10. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája
A címvédő Bayern München a Manchester United, az Atlético Madrid pedig az FC Barcelona legyőzésével jutott be szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A Bayern – amely a negyeddöntő első felvonásában 1-1-es döntetlent ért el az Old Traffordon – az első perctől kezdve saját kapujukhoz szegezte a Vörös Ördögöket, de az első félidőben nem talált rést a vendégek védelmén. A második játékrészben már többet támadott az angol csapat, és a balhátvéd Patrice Evra elképesztő bombagóljával megszerezte a vezetést. David Moyes együttese azonban nem örülhetett sokáig, ugyanis a középkezdés után a Bayern azonnal egyenlített Mario Mandzukic fejesével. A bajorok ezt követően újra átvették az irányítást és a 68. percben Thomas Müller góljával vezetéshez jutottak. A találkozó, és a továbbjutás a 76. percben dőlt el végleg, ekkor Arjen Robben lőtt a manchesteriek kapujába.
Az Atlético, a Camp Nou Stadionban elért 1-1-es döntetlen után most gyakorlatilag húsz perc után eldönthette volna a párharcot: először Koke találta el a kapufát, majd az ötödik percben a vezetést is megszerezte. A hazaiak könnyen növelhették volna előnyüket, de a korábbi Barca-csatár, a világ- és Európa-bajnok David Villa kétszer is a lécet találta el.














