Simeone már várja a finálét

2014. May 1. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Diego Simeone

Madridi finálét rendeznek majd a Bajnokok Ligájában május végén, miután a Real Madrid után a városi rivális Atletico Madrid is sikeresen kvalifikálta magát a döntőbe. Diego Simeone vezetőedző már most várja a találkozót.

 

Az Atletico sikerkovácsa kicsit aggódhatott, amikor az első félidőben Fernando Torres megszerezte a Chelsea-nek a vezetést a Stamford Bridge-en. A játékrész végén azonban már fellélegezhetett, hiszen Adrian közelről vette be Mark Schwarzer kapuját, ezzel a találattal pedig már az Atletico állt továbbjutásra. Sőt, a második félidőben Diego Costa büntetőből tovább növelte az előnyt, majd Arda Turan egy kis szerencsével ugyan, de kialakította a 3-1-es végeredményt.

A “matracosok” több mint 40 év után játszhatnak ismét döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban, ellenfelük pedig a városi rivális Real lesz. Simeone, az Atletico vezetőedzője szerint fontos volt, hogy Adrian még a szünet előtt betalált, és bár szeretnék kiélvezni a pillanatot, már nagyon várják a döntőt, hiszen ott is szeretnének jó eredményt elérni.

“A mérkőzést az döntötte el, ahogyan reagálni tudtunk a bekapott gólra” – mondta az argentin szakember. “Jól kezdtük a második félidőt, nemsokára vezettünk is, aztán pedig a saját játékunkat tudtuk játszani. Dominálni tudtunk egy igen erős ellenféllel szemben, leginkább erre fogunk emlékezni erről a meccsről. Nem tudom, hogy vannak-e előnyei illetve hátrányai annak, hogy a Reallal játszunk, mert jól ismerjük, régóta gyűrjük egymást. Ez majd egy új élmény lesz, ami miatt izgatott és lelkes vagyok, mert szeretnénk ott is jól teljesíteni.”

Simeone elárulta, hogy bár le kellett cserélnie gólvágóját, Diego Costát, a spanyol válogatott csatár remekül érzi magát – bár azt nem tudni, hogy a hétvégén játszhat-e.

A május 24-én megrendezésre kerülő finálén a Real Madrid győzelmét 2.05 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.40, az Atletico Madrid sikerére pedig 3.50 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply