by

Sérültek és visszatérő a Manchester Unitedben

2015. December 12. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Louis van Gaal
Louis van Gaal pénteken bejelentette, hogy Chris Smalling és Matteo Darmian is sérültek, de Mogan Schneiderlin ismét vállalni tudja a játékot.

A Manchester United pocsékidőszakot tudhat a háta mögött, a bajnokságban nem először fütyülte ki saját közönsége az ötlettelen és gólszegény játék miatt, ráadásként a csapat kedden kiesett a Bajnokok Ligájából. Louis van Gaal a csúfos kiesést nem vállalta magára, a holland szerint elsősorban a húzóemberek hiánya, illetve gyenge formája miatt nem tudta kvalifikálni magát a gárda a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába.

Ráadásul a holland borúsan állt a sajtó elé pénteken, a gárdának, amelynek javítania kell a bajnokságban, újabb két sérültje van. Darmian már a Wolfsburg elleni sorsdöntő BL-csoportmeccsen sem tudott részt venni, míg Smalling a németek elleni találkozón sérült meg. Előbbi combjával bajlódik, utóbbi ágyékhúzódást szenvedett a hétközi mérkőzésen.

“Ez nagyon rossz hír, ugyanis így már nyolc sérült játékosunk van, ráadásul Bastian Schweinsteiger eltiltását tölti. Ráadásul a sérülések egy része nagyon komoly, Marcos Rojót operálni kell, és Luke Shaw és Antonio Valencia esete sem egyszerű” – magyarázta Van Gaal, aki szerint nagyon nehéz kurta kerettel nekivágni az angol bajnokság feszített tempójú ünnepi időszakának.

A 4. helyezett Manchester United a 17. Bournemouth otthonába látogat szombaton: a hazai győzelemre a szorzó 3.40, a döntetlenre szintén 3.40, a vendégek sikerére 2.30.

A manchesteriek az elmúlt fordulóban ikszeltek a West Ham ellen, míg a Bournemouth meglepetésre idegenben verte a Chelsea-t.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply