Schweinsteiger nem vált Európában

2016. August 25. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Bastian Schweinsteiger
Bastian Schweinsteiger azt nyilatkozta, hogy a Manchester United lesz az utolsó európai klubja, a középpályás ezt azt követően árulta el, hogy a brit és a német sajtó hetek óta azt próbálja megtippelni, hol folytatja pályafutását.

Az angol együttes a Bayern Münchentől igazolta le a válogatott középpályást, ám amíg Louis van Gaal számolt vele, és térdsérülése ellenére 18 mérkőzésen is pályára küldte, addig az új edző, José Mourinho az első intézkedései között a tartalékok közé száműzte.

“Ez az utolsó európai klubom. Nagyon tisztelem a többi csapatot, de azt, hogy a Bayernt elhagyjam, csak a Manchester United kedvéért tettem meg, ő volt az egyetlen, amely rá tudott venni” – írta közösségi oldalán Schweinsteiger.

A játékost a brit sportsajtó már összeboronálta az Interrel, az AC Milannal és a Juventusszal is, állítólag az észak-amerikai profiligából (MLS) és Kínából is érkezett ajánlat. A Bayern München vezetősége pedig úgy nyilatkozott, hogy a klasszist bármikor tárt karokkal fogadják, ha visszatérne.

A Manchester United két győzelemmel kezdte a 2016-17-es évadot, az első fordulóban a Bournemouth otthonában 3-1-re, majd otthon a Southampton ellen 2-0-ra nyert. Szombaton a Hull City otthonában lép pályára, a hazaiak győzelmére a szorzó 8.00, a döntetlenre 4.33, míg a Manchester United idegenbeli sikerére 1.44.

A Bayern Münchenben pedig lehet, segíthetne Carlo Ancelottinak, az új olasz edzőtől nem titkoltan azt várja a klubvezetés, hogy az AC Milan és a Real Madrid után nyerje meg a BL-t a Bayern Münchennel is, ehhez mérten próbált erősíteni a klub. A dortmundi Mats Hummelsért kiadott 38 millió euró még csak-csak érthető, de a Benficától érkezett középpályás Renato Sanchesért – Eb-aranyérme ellenére – soknak tűnik a 35 millió.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply